Élő Sport

Ötgólos hátrányról felállt, drámai csatában BL-döntős a Fradi

KISBENEDEK Attila / AFP
KISBENEDEK Attila / AFP
2002 óta először jutott be a legrangosabb kupa döntőjébe az FTC női kézilabdacsapata, miután négygólos hátrányról fordítva, Emily Bölk utolsó másodpercekben szerzett góljával 30-29-re legyőzte a Team Esbjerget a BL Final Fourban.

Az első elődöntőhöz hasonlítva teljesen más jellegű összecsapást hozott az FTC és az Esbjerg csatája. Ezúttal nem az őrült rohanás, a gyors középkezdés és lerohanás került fókuszba, sokkal inkább a felállt fal elleni játék.

Bíró elkapta a fonalat, az elején védett néhányat, ez elég volt ahhoz, hogy a Fradi kicsit vezessen, majd ugyan rohanjon az eredmény után, de csupán egy-kétgólos hátrányban. A jobbszélen Malestein nagyszerűen játszott, Zácsik és Lekic is jól szállt be, de az igazi átütő erő hiányzott. Az utolsó nyolc percben megrázta magát a dán csapat, Ingstad és Reistad eredményesen kézilabdázott, magyar részről Malestein ráadásul hetest rontott, így szünetre alakult ki az addigi legnagyobb különbség (13-17).

A második játékrészt sem kezdte jól a csapat, Mörk góljával már öttel ment az Esbjerg, de mintha ezzel ki is pukkadt volna. A Fradi szépen összerakta a védekezését, és a 43. percben már utolérte ellenfelét (21-21).

Lekic fénykorát idézően játszott, Janurik bemutatott néhány bravúrt, és Klujber révén az 54. percben ismét a magyaroknál volt az előny (27-26). A hajrá elképesztő izgalmasan alakult, Reistad 29-29-re egyenlített, és 28 másodperccel a lefújás előtt Elek Gábor időt kért.

Hogy nem lett hosszabbítás, azt végül Bölk intézte el, aki három másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt betalált,

így az FTC 30-29-re nyert és 2002 után ismét döntőt játszhat.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, Final Four, 2. elődöntő

FTC-Rail Cargo Hungaria – Team Esbjerg (dán) 30-29 (13-17)
MVM Dome, 20 022 néző
v.: Backovic, Palackovic (szlovénok)
gól: Malestein 7, Bölk 6, Klujber 5, Lekic 5, Stolle 3, Szöllősi-Zácsik 3, Kisfaludy 1, illetve Mörk 7, Reistad 7, Ingstad 6, Breistöl 4, Tranborg 2, Sanna Solberg 2, Heindahl 1
kiállítások: 12, illetve 10 perc.

Kapcsolódó
Nem bírt a Vipers első félidőbeli űrkézilabdájával, kikapott az ETO a BL-elődöntőben
Az első félidőben félelmetes volt a norvég kézilabdacsapat, az ETO mégis közel volt a csodához.

Elképesztő csatában nyert, BL-döntős az FTC

2002 óta először jutott be a legrangosabb kupa döntőjébe az FTC női kézilabdacsapata, miután négygólos hátrányról fordítva, Emily Bölk utolsó másodpercekben szerzett góljával 30-29-re legyőzte a Team Esbjerget a BL Final Fourban.

Elképesztő csatában nyert, BL-döntős az FTC

2002 óta először jutott be a legrangosabb kupa döntőjébe az FTC női kézilabdacsapata, miután négygólos hátrányról fordítva, Emily Bölk utolsó másodpercekben szerzett góljával 30-29-re legyőzte a Team Esbjerget a BL Final Fourban.

Időkérés...

28 másodperccel a meccs vége előtt Elek Gábor időt kért.

29-29

Labdát vesztett a Fradi, Reistad kiegyenlített (29-29).

29-28

Breistöl betalált (29-28).

29-27

Cvijic harcolt ki hetest, amit Klujber bevágott (29-27).

28-27

Solberg ha nehezen is, be begyötörte a labdát (28-27).

28-26

Megvan!!! Bölk (28-26).

Jesper Jensen időt kért…

Nagy hajrá kell

Még négy perc, és támadhat a Fradi a kétgólos előnyért.

27-26

Klujber találatával ismét vezet a Fradi (27-26).

26-26

Reistad követett el támadóhibát, Bölk a másik oldalon kilőtte a bal felsőt (26-26). Aztán Janurik mutatott be bravúrt…

Dán időkérés

Cvijic beállósból a kapust találta el, Jensen pedig időt kért.

25-26

Solberg a balszélről volt eredményes (25-26).

25-25

Stolle messziről lőtte ki a bal felső sarkot (25-25).

24-25

Reistad az első gólját szerezte a második félidőben (24-25).

24-24

Lekic etette meg a védőket, ki is harcolta a hetest. Miután Klujber a büntetését tölti, Lekic vállalkozott, belőtte (24-24).

23-24

Klujber ellen hetest fújtak, az átlövőt kiállították: a kapuba visszaálló Bíró sem segített, Mörk visszavette a vezetést (23-24).

23-23

Bölk bombájával ismét iksz (23-23).

22-23

Bölk harcolt ki hetest, Klujber a cserekapusnak is bepattintotta (22-23).

21-23

Heindahl szedett össze egy kapufáról kipattanó labdát (21-23).

21-22

A hetest Mörk bevágta (21-22).

Olvasói sztorik