Élő Sport

Két harmadon át meccsben volt a címvédő finnekkel, végül 7-1-re kikapott a hokiválogatott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
A magyar jégkorong-válogatott ugyan végül simának tűnő, 7-1-es vereséget szenvedett a házigazda és címvédő Finnország ellen a világbajnokságon, de két harmadon át becsülettel tartotta magát, csak az utolsó 20 percben volt látványos a különbség. A mieink gólját Sebők Balázs ütötte. Szombaton pihenőnap következik, majd a németek és az osztrákok elleni rendkívül fontos összecsapások következnek.

Győztes csapaton ne változtass – alighanem ez járt Kevin Constantine, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának fejében is. Az amerikai szakember ugyanis a pénteki, Finnország elleni mérkőzésre ugyanazokat a játékosokat, és ugyanazokat a sorösszetételeket jelölte ki, mint amelyik kedden hosszabbításban legyőzte Franciaországot. A kapuban ismét Bálizs Bence kezdett.

A finnek egy pihenő napból érkeztek, míg a mieink csütörtökön 7-1-es vereséget szenvedtek Svédországtól úgy, hogy a második és a harmadik harmadban nem sikerült kaput találni. Ezúttal biztatóan kezdett a magyar csapat, voltak helyzetek is a találkozó elején, és ugyan a 13. percben előnybe került Finnország, abszolút tartottuk a lépést a nyitó etapban a világbajnoki címvédővel.

Samppa Toivonen / Apollo Photo / DeFodi Images via Getty Images

A második játékrész elején egy emberelőnyt kihasználtak a finnek, ettől azonban nem esett össze a magyar válogatott, rögtön volt helyzetünk, majd Sebők Balázs egy lecsorgót értékesítve szépített.

A magyar csapat gólja:

Hősies védekezéssel, és olykor veszélyes magyar kontrákkal ment tovább a meccs, Sebőknek volt is egy komoly lehetősége, nagyot nyújtózott a finn kapus, hogy védeni tudjon.

Rögzítsük, 40 percen át méltó ellenfelei voltunk a világ egyik legjobb csapatának.

Samppa Toivonen / Apollo Photo / DeFodi Images via Getty Images

Az utolsó 20 percben már kiütközött a két csapat közti klassziskülönbség, 5-0-ra nyerte meg ezt a harmadik Finnország. A finn oldalon a meccs legjobbjának választott, Stanley Kupa-győztes Mikko Rantanen három gólpasszal zárt, ebből kettőt a záró felvonásra tartogatott. A magyar válogatottból a 20 éves Hadobás Zétényt látták a legjobbnak.

Most egy pihenőnap következik, majd vasárnap a németek, hétfőn pedig az osztrákok elleni meccse következnek. Azokon kell majd kiharcolni a bennmaradást.

Jégkorong-vb, A csoport, 4. forduló

Finnország-Magyarország 7-1 (1-0, 1-1, 5-0)
gól: Lehtonen (13.), Kakko (24.), Ohtamaa (41.), Hartikainen (44.), Kapanen (47.), Merela (55.), Armia (60.), illetve Sebők (27.)

 

A csoport másik meccsén:
Németország – Ausztria 4-2 (2-1, 1-0, 1-1)

 

Az állás: 1. Egyesült Államok 12 pont/4 mérkőzés, 2. Svédország 11/4, 3. Finnország 10/5, 4. Dánia 8/4, 5. Németország 6/5, 6. Franciaország 4/4, 7. MAGYARORSZÁG 2/5, 8. Ausztria 1/5

 

B csoport (Riga):
Kazahsztán – Szlovákia 4-3 (0-1, 3-0, 0-2, 0-0), szétlövés után
Lettország – Szlovénia 3-2 (1-0, 2-2, 0-0)

 

Az állás: 1. Svájc 12/4, 2. Kanada 11/4, 3. Csehország 10/4, 4. Lettország 8/5, 5. Szlovákia 5/5, 6. Norvégia 4/4 (5-9), 7. Kazahsztán 4/5 (10-21), 8. Szlovénia 0/5

 

A csoportok első négy helyezettje bejut a negyeddöntőbe, a két utolsó kiesik, és jövőre a divízió I/A-ban szerepel.

Két harmadon át meccsben volt a címvédő finnekkel a hokiválogatott

A magyar jégkorong-válogatott ugyan végül simának tűnő, 7-1-es vereséget szenvedett a házigazda és címvédő Finnország ellen a világbajnokságon, de két harmadon át becsülettel tartotta magát, csak az utolsó 20 percben volt látványos a különbség. A mieink gólját Sebők Balázs ütötte. Szombaton pihenőnap következik, majd a németek és az osztrákok elleni rendkívül fontos összecsapások következnek.

Megkaptuk a hetedik gólt

Armia fűzte be a komplett magyar védelmet, majd ő is a lepkés oldalt választotta. Hat van közte.

Sajnos ez is beakadt

Nem kegyelmeznek a finnek, és még némi szerencséjük is van. Egy magyar harmadban elhozott korongbedobást követően csorgott le a korong egy magyar bekkről, de pont Merela elé, aki egyből tüzelt, Bálizs tehetetlen volt. 6-1 oda.

Ha már pozitívumok

Volt egy szép támadásunk, Fejes és Papp játszott össze, utóbbi lőtt, védett ugyan a kapus, de így sikerült kiharcolni egy korongbedobást a támadóharmadon belül.

Jegyezzük meg a pozitívumokat

Például azt, hogy ismét kivédekeztünk egy emberhátrányt. Hári János gáncsolta ellenfelét, ezért kellett kiülnie két percre.

Újabb finn gól, emberelőnyből növelték a különbséget

Nagy Gergő kapott egy könnyű síppal befújt két percet, amit ki is használt a címvédő: bár egy darabig dadogott az emberelőnyös finn játék, felpörgették aztán a tempót, Rantanen visszatett korongjáról lemaradtak a védők, Hartikainen pedig üresen lőhetett – ő is a lepkés felsőt választotta.

Ami szép, az szép

Ilyen, ha egy csapatban van egy világklasszis, Rantanen a palánk mellett szerzett korongot a magyar harmadban, parádésan fordult le két védő között, kicselezett még egy magyart, megjátszotta Ohtamaat, aki a lepkés fölsőt lőtte ki.

Vége a második harmadnak, amit 1-1-re hoztunk le

Nem indult jól a harmad, beragadtunk kissé az elején, egy előnyt pedig gólra is váltott Finnország, de aztán nem zuhant össze a magyar csapat, sőt Sebők még szépített is egy lecsorgó értékesítésével. A folytatásban is akadtak helyzeteink, Sebők az egyenlítéshez is közel járt. 1-1-re lehoztuk a második harmadot a címvédő ellen, volt hat lövésünk is. Erre lehet építeni.

Nem lassítunk!

Sebőknek volt most egy óriási helyzete ismét, félfordulatból húzta rá a korongot, a finn kapusnak bravúrral kellett védenie, mert már elmozdult, és lábbal nyúlt vissza. Biztató, biztató!

Ezt a hátrányt kibekkeltük

Horváth Milánt küldték ki túlzottan szigorú ítélettel, de nem sikerült a házigazdának növelnie az előnyét. Sőt, összességében szépen kivédekezte a magyar csapat ezt a két percet.

Ott a szépítés!

Gólt lövünk a finnek ellen is! Pozsgai távoli lövését védte a kapus, de kiperdült a korong a lepkésből, Olkinuora nem is tudta, hol esik le. Sebők kapcsolt időben és közelről a kapuba pofozta a korongot. Gyors válasz!

Ezt sajnos nem sikerült kihúzni

Pedig-pedig… Sokáig jól védekezett a magyar válogatott, egyszer-kétszer sikerült a korongot is kütni a harmadból. Már csak másodpercek voltak vissza Sofron kiállításából, amikor Armia jó ütemben tette el a kapunk előtt a korongot, a hosszún érkező Kakko egy pillanatra üresen maradt és közelről növelte a finn csapat előnyét.

Jön az újabb komoly teszt

Sofron húzta ki a detroiti Maatta lábát, két perc. Az első emberhátrányt kivédekeztük.

Megy a második harmad

És most sikerült elhozni a kezdő korongbedobást is. Bízzunk benne, hogy hasonló lesz a folytatás az első harmadhoz.

Vége az első harmadnak

Minimális hátrányban vagyunk, egy rossz szavunk nem lehet egyelőre. Bálizsnak egyébként még kellett egy nagy bravúrt bemutatnia az utolsó percben, spárgázva, lábbal védett egy közeli lövést.

10-5 a kapuralövési arány oda, azaz a magyar kapus már kilenc védésnél jár.

Ez szép volt

Kiss indult meg egy szólóra, beért a finn harmadon belülre és kissé takarásból, picit ütemtelenül kapura lőtt, Olkinuora védett ugyan, de volt kipattanó. Kiss ezt is támadta, de megszerezni már nem tudta.

Ezt átvészeltük

Terbócsot állították ki egy támadó harmadban elkövetett szabálytalanság miatt, a finnek pedig a bulielhozatal után be is költöztek a kapunk elé, lőttek folyamatosan, vasat is találtak, de Bálizs védéseinek köszönhetően maradt a 0-0.

Újabb magyar lehetőség

Biztatóan kezdünk, most egy palánkról visszapattanó korongot tett rá fonákkal Bartalis, Olkinuora azonban résen volt, a karja és a teste közé szorította a pakkot.

Olvasói sztorik