Sport

Elképesztő indokot hozott fel csődjére a milliókat kereső kapus

Tim Nwachukwu / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Tim Nwachukwu / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ahogy arról januárban már beszámoltunk, Robin Lehner, az NHL-ben szereplő Vegas Golden Knights svéd válogatott jégkorongkapusa a feleségével együtt csődöt jelentett – vagyonukat ugyanis egy egzotikus kígyókkal teli farmba fektették, ám adósságuk akár az 50 millió dollárt is elérheti már. Mindezt úgy, hogy csak 2020 óta olyan szerződéssel bír, amely öt évre 25 millió dolláros fizetést garantál számára.

A svéd Expressen hozzájutott a játékos bírósági meghallgatásának jegyzőkönyvéhez, és kiderült, Lehner mivel védekezett.

Az üzletet amolyan nyugdíj-előtakarékosságként hoztam létre, valami jót akartam csinálni. Ahhoz, hogy ezt megtehessem, bővítenem kellett a gyűjteményt

– nyilatkozta a kapus, aki úgy gondolta, ha tenyésztésbe kezd, akkor a karrierje befejezése után árusításba foghat, és a nagy amerikai kisállat-áruházláncok mellett körülbelül 4000 üzletet is elláthat.

De kiderült, a hüllők mellett, közvetlenül a decemberi csődbejelentés előtt korallokat is vásárolt.

„Részese szeretnék lenni a megmentésüknek” – jelentette ki.

Lehner az előző szezonban 44 mérkőzésen védett, a 2022-23-as idényben azonban csípőműtétje miatt nem léphetett jégre, jelenleg a rehabilitációját tölti.

Kapcsolódó
Kígyóőrülete miatt ment csődbe a dollármilliókat kereső hokikapus
Miközben öt évre 25 millió dolláros szerződése van a Vegas Golden Knightsnál, akár 50 milliós is lehet az adóssága.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik