Szilágyi Liliána: Sajnos itthon egy elnyomáson alapuló rendszer működik az úszásban

„Bármennyi idős is leszek, ugyanez lesz a válaszom. Én nem akartam úszni. Balerina, színésznő vagy énekesnő akartam lenni, csak az apám elhatározta, hogy úsznom kell, mint ahogyan ő is csinálta” – nyilatkozta az Nlc.hu-nak adott interjújában.

Nagyapja, az olimpiai bajnok vízilabdázó Gyarmati Dezső volt az, aki azt mondta, nem neki való az úszás, egyszerűen a személyisége nem erre van kitalálva.

Úgy fogalmazott, dühös a hazai élsportra, mert lehetne úgy is csinálni, hogy hozzáad a világhoz, de közben nem rombol le egyéneket.

„Sajnos itthon egy elnyomáson alapuló rendszer működik, erre építenek, és generációkat tesznek vele tönkre. Egyébként fontos kiemelnem, hogy javult valamennyit a helyzet, megjelentek olyan edzők, meg olyan csapatok, akik elkezdték a régi rendszert felszámolni. Illetve az úszószövetség elnöke, Wladár Sándor is rengeteg olyan lépést tett már meg, ami fel tudja oldozni a rendszert az önmaga hibái alól.

Remélem, hogy eljutunk arra a szintre, amikor nem az lesz az elsődleges dolog, hogy mindenáron teljesíts, akkor is, ha belepusztulsz, akkor is, ha elveszíted önmagad, akkor is, ha boldogtalanná válsz.

Edzői között akadtak olyanok is, aki nem félelemkeltéssel motiválták.

„Az első ilyen edzőm magyar volt, Gyenes András, de ő kiment Svájcba, úgyhogy ő sem illett bele az itthoni rendszerbe. A brazil edzőm, Arilson Silva is rengeteget segített, vele mérföldköveket tettem meg mentálisan is. A mai napig az egyik legjobb barátom. Ő volt az, aki felismerte, hogy a lelki gyógyulásom nélkül nem fog menni százszázalékosan a sport. Amikor Amerikában ösztöndíjas voltam, Gregg Troy meglepően sokat figyelt a sportoló lelkivilágára is, amellett, hogy szigorú edző volt.”

Szerinte itthon az edzőinek a többsége észrevette, hogy gondok vannak, de nem érdekelte őket, és nem is tudtak vele mit kezdeni. Ha nem teljesítesz, ki vagy téve – ez volt a mondás.

„Én akkoriban is próbáltam kommunikálni a problémáimról, konkrétan segítséget kértem edzőktől, nyilván nem azt, hogy mentsenek meg az apámtól, hanem csak megkérdeztem, mit csináljak ahhoz, hogy lelkileg jobban legyek, vagy ne hánytassam magam. A válasz az volt, hogy «Jaj, túlérzékeny vagy, hisztis vagy, látszik, hogy színésznő volt a nagymamád, majd kapsz te is egy Jászai Mari-díjat». Nem akarom felmenteni ezeket az edzőket, ugyanakkor azt fontos látni, hogy nem akartak ők gonoszak lenni, de nem tanították meg őket, hogyan kell emberileg beszélni, kommunikálni a versenyzőkkel.