Sport

Láng Júlia is elhagyta Sebestyén Júlia műkorcsolya klubját

Antti Aimo Koivisto / Lehtikuva / AP / MTI
Antti Aimo Koivisto / Lehtikuva / AP / MTI

Sebestyén Júlia műkorcsolya egyesületét (SKSE) az elmúlt években több magyar versenyzője is elhagyta.

  • Berei Mózes (aki azt mondta Sebestyénnek, hogy „ez a felirat, hogy HUN, nekem a hazám, a szívem, az orosznak csak betűk, és te őt választottad helyettem”), azóta az olaszországi YGA akadémián korcsolyázik,
  • Papp Vivien, aki előbb szintén Olaszországban készült, de immár Svájcban edz, és tavaly őszi búcsúzó Facebook-bejegyzésében azt írta, akkor dőlt el, hogy nem versenyezhet tovább magyar színekben, amikor a hazai szövetség olyan szerződést akart aláíratni vele, mely szerint a fejlődését segítő támogatást nem kap, de számára rengeteg kötelezettséggel járna, és szinte minden jogáról le kellene mondania, ráadásul nemcsak a szövetség, hanem egy harmadik fél számára is,
  • Nagy Balázs, aki a válogatottságért hazatért, majd hirtelen mégis visszament Amerikába,
  • Ekker Léna, aki átigazolt a KSI-be,
  • valamint Zsembery Katinka és Csernoch András is távozott.

A távozók közül döntésük okát többen is a furcsa „orosz invázióval” magyarázták, amely abban csúcsosodott ki, hogy a január végi finnországi Európa-bajnokság hat magyar színekben induló versenyzője közül egyetlen, Láng Júlia látta meg Magyarországon a napvilágot, míg négyen de facto orosz állampolgárként korcsolyáztak magyar színekben egy olyan Eb-n, ahol amúgy az ukrán-orosz háború miatt az orosz és fehérorosz sportolókat kitiltották.

Ez az „orosz invázió” és más sportági problémák akkora indulatokat generáltak, hogy a szülők közül többen is írásban jelezték Sebestyén Júliával és a válogatott örmény szakmai vezetésével kapcsolatos panaszaikat, sérelmeiket. Egyikük azt írta:

a mindennapok része a megfélemlítés és az alázás, ez pedig nem teszi lehetővé a magyar tehetségek fejlődését, és ez meg is látszik a teljesítményükön.

Nos, az SKSE utolsó, komoly eredményre képes magyar műkorcsolyázója, Láng Júlia is elhagyta Sebestyén Júliát. Úgy határozott, a továbbiakban az olaszországi Egnában, Lorenzo Magni irányításával készül a márciusi világbajnokságra.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pepe Berei (@pepeberei) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik