Sport

Öt újabb ország kérvényezte az orosz és fehérorosz sportolók kitiltását az olimpiáról

Laure Boyer / Hans Lucas / AFP
Laure Boyer / Hans Lucas / AFP

Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia olimpiai testülete is felszólította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy az ukrajnai háború miatt tiltsa el az orosz és fehérorosz sportolókat, illetve hivatalos személyeket a nemzetközi sporteseményektől.

A NOB január 25-én azt indítványozta, hogy azok a sportolók, akik nem vesznek részt aktívan az ukrajnai háború támogatásában, semleges státuszú versenyzőként részt vehessenek a párizsi olimpián. Ez komoly ellenállásba ütközött, Ukrajna mellett Lengyelország, Lettország és Litvánia is tiltakozott a javaslat ellen, sőt még azt is kilátásba helyezte, hogy bojkottálhatják a rendezvényt. Ehhez csatlakoztak az Észak-európai országok is, kiemelve, hogy még nincs itt az ideje, hogy fontolóra vegyék az oroszok és fehéroroszok visszatérését.

A feltételekhez kötött visszafogadás ügyében a párizsi rendezők közleményükben leszögezték, hogy tiszteletben tartják a NOB döntését. Az európai sportminiszterek várhatóan pénteken tárgyalnak a kérdésről nagy-britanniai találkozójukon.Anne Hidalgo, Párizs polgármestere viszont a France Infónak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy azokat az oroszokat látja szívesen az ország fővárosa, akik „Vlagyimir Putyin agressziójától menekülve”, disszidálóként versenyeznek – írta az MTI cikke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik