Sport

Chema akkor is büszke lett volna a kéziválogatottra, ha kikap

Johan Nilsson / TT / TT NEWS AGENCY / AFP
Johan Nilsson / TT / TT NEWS AGENCY / AFP

A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-28-ra legyőzte Izlandot az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének második fordulójában. Pedig 50 percig az északiaknak állt a zászló: a félidőben öt, a második félidő közepén már hat góllal is vezettek. Ilyen drámai és szenzációs végjáték után nem véletlen, hogy Chema Rodríguez szövetségi kapitány boldogan nyilatkozott.

„Elképesztő, ahogyan nyertünk! Nagyon jó meccset játszottunk szinte hatvan percen keresztül, mert én úgy láttam, hogy az első félidőben is komoly munkát végeztünk, de sok könnyű lövést elrontottunk” – nyilatkozta a lefújás után a kapitány.

Hozzátette, számára nagyon fontos, hogy játékosai a meccs végéig küzdöttek és csinálták a dolgukat, akkor is, amikor hátrányban voltak.

A Magyar Kézilabda Szövetség honlapján már kicsit bőbeszédűbb volt:

„Nagyon jó meccs volt! Az első félidőben sem ment rosszul a játék, de sok hibával kézilabdáztunk, ugyanakkor a félidei különbség talán túlzó volt. Hittünk magunkban végig, hiszen egy család vagyunk, dolgoztunk a végéig.

Nyerni mindig fantasztikus, de a meccs alapján akkor is büszke lettem volna a csapatra, ha kikapunk. Dolgozunk tovább!

Kapcsolódó
Ancsin: Nem volt bennem, hogy nekem kell megváltanom a világot
Mikler Roland szerint a férfi kéziválogatott egy pillanatra sem veszítette el a hitét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik