Élő Sport

Fantasztikus magyar győzelem a kézi-vb első rangadóján

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
A magyar férfi kézilabda-válogatott a meccs nagy részében komoly hátrányban volt Izland ellen, de aztán remekül hajrázott és végül 30-28-ra győzött.

A Korea elleni győztes mérkőzés után azt a tanulságot vonhatta le a szakvezetés, hogy a nyitott védekezés ellen sok munka vár még a csapatra, de a gyorslábú ázsiaiak ellen a visszarendeződés kifejezetten jól működött, igaz, az ellenfél rengeteget hibázott.

Izland ellen az első negyedórában elfogadható volt a játék, igaz, a kontrákat nem sikerült megállítani és a labdavesztéseket a két villámlábú szélső kegyetlenül megbüntetette. Főleg a veszprémi Bjarki Már Elísson élt a kínálkozó lehetőségekkel, ám ekkor még Szita Zoltán átlövései mellett megjátszható volt Bánhidi Bence is, így 8-8-ig jól tartotta magát a csapat.

Aztán amint őket megfogta az ellenfél, elbizonytalanodott a válogatott, a szélsőjáték nem ment, az izlandiak szélsőit nem sikerült megtartani, így szép lassan nőtt a különbség.

Johan Nilsson / TT / TT NEWS AGENCY / AFP

A második félidő 17-12-es izlandi vezetésről indult, és amíg Ancsinék megharcoltak egy-egy gólért, az ellenfél jól kihasználta az üres kapu kínálta lehetőségeket.

25-19 után váratlanul egy 4-0-s magyar feltámadás következett, Ancsin már a hatodik gólját bombázta a kapuba, majd Rosta előbb egy hetest lőtt be, majd egy kipattanót bokszolt a hálóba. Sőt, Ilic kettőre hozta fel a csapatot, 25-23-nál időt is kért Gudmundur Gudmundsson. Az utolsó tízpercet – hosszú idő után ismét – Bánhidi, majd Szita gólja vezette be (27-25), majd egy hosszú, tanácstalan támadás során Chema Rodríguez kért időt, hogy rendezze a sorokat.

Sikerült is, Bóka lerohanásból, Rosta hetesből volt eredményes, ezzel az 55. percben (8-8 után először) ismét döntetlen volt az állás (28-28).

És mikor villanjon Mikler, ha nem most: a szegedi kapus elképesztő bravúrokat mutatott be, Bodó két bombájával pedig már a magyaroknál volt az előny (28-30).

A magyar csapat döbbenetes hajrával 30-28-ra legyőzte a vb egyik titkos esélyesének tartott izlandiakat, és ezzel nem csupán a továbbjutás, de az olimpia felé vezető úton is nagy lépést tett. Az már a meccs előtt eldőlt, hogy a középdöntős szereplés megvan, de az is biztos, hogy két pontot visz magával a magyar csapat.

Csoportkör, 2. forduló, D csoport

Magyarország-Izland 30-28 (12-17)

Magyarország: Mikler – Bóka 3, Szita 4, Lékai 2, Bánhidi 3, Ancsin 6, Rodríguez 4, cserék: Sipos, Bodó 3, Hanusz, Ilic 1, Székely, Ligetvári, Rosta 4

 

lövések/gólok: 46/30, illetve 44/28
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 4/4
kiállítások: 10, illetve 6 perc

 

A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Magyarország 4 pont, 2. Portugália 2 (58-54), 3. Izland 2 (58-56), 4. Koreai Köztársaság 0

Szenzáció!

Bodó növelte kettőre a különbséget, majd időt kértek az izlandiak. Ezt kimaradt helyzetek követték mindkét oldalon, de ez nekünk jó, az utolsó perc kétgólos magyar előnnyel indult.

28-29

Bodó lövésével átvettük a vezetést, 1-0 után újra. Ezután az izlandiak kijátszották a szélre, Elisson lőhetett, de Mikler újabb bravúrt mutatott be, már a sokadikat a hajrában.

28-28

Egál! Bodó iménti gólja után volt egy szép védekezés, amit Bóka gólja követett, majd egy izlandi keresztléc következett. Ezután hetest harcolt ki a magyar csapat, Rosta pedig értékesített. Egyenlő!

28-26

De kár ezért. Kétgólos különbségbél időt kért Chema, bevállaltuk a hét a hat elleni játékot, három irányító is fent volt, de Hanusz lövését védte a kapus, a túloldalon pedig Elisson volt eredményes. Bodó volt, aki életben tartotta a magyar reményeket.

27-24

Ebből a pauzából sajnos nem jöttünk ki jól. Előbb Vidarsson dobott gólt hanyatt fekve, majd Bánhidi lépett rá az ellenfele lábára, amiért elvették tőlünk a labdát, Elisson pedig góllal büntetett. Bánhidi törte meg aztán az izlandi lendületet.

25-23

Meccs van! Most szép sorozatban vagyunk, előbb Rosta bokszolt be egy kipattanót, majd Ilics góljával lopakodtunk közelebb.

4-0-s rohanásban vagyunk, időt is kért az izlandi kapitány.

25-21

Némi esély felsejlik. Ugyan hetesből kaptunk ey gólt, de Ancsin, valamint Rosta hetesből eredményes, szóval kapaszkodunk. Egyelőre ez az egyetlen pozitívum, amit említeni tudunk, de ez megvan legalább.

23-19

Vannak felvillanások, amivel még meccsben tudunk maradni. Ilyen volt Pedro szélről szerzett gólja, illetbe az, hogy Ancsin gólja után elég szőrös szívűen kiállítottak egy izlandit, amiből Lékai dobott gólt.

21-15

Most kéne észnél lenni, mert az egy dolog, hogy kimaradnak a magyar helyzetek, de Bánhidi kiállítása miatt emberhátrányban Székely le is megy a kispadhoz, de már kétszer sem sikerült visszacserélni őt időben, így lépnek el az izlandiak. Rosta ugyan dobott most egy szép gólt, de jött is rá a válasz egyből.

17-13

Jól indul, az izlandiak két helyzetet is kihagytak, miközben a magyar csapatból Ancsin gólt szerzett, de aztán Pedro kapufát lőtt.

Itt a folytatás

Chema az első félidőben már kapust cserélt, és fent is tartotta Székelyt. Így indult a második félidő.

17-12-re vezet Izland a félidőben

Sok hibával játszott eddig az első félidőben a magyar válogatott, és ugyan megvoltak a lehetőségek a közelebb zárkózásra, a lövések pontatlanok, a leindításokból pedig büntet az ellenfél. Pozitívum, hogy emberelőnyben kezdjük a második félidőt.

15-10

Kapusgólt is kaptunk… Valahogy nem akar összejönni, hogy közelebb férkőzzünk, az imént ráadásul egy palánkról visszapattanó labdát dobtak vissza a kapusnak, Gustavsson pedig átdobta a pályát, öt van közte.

Na végre

Megtört a percek óta tartó magyar gólcsend, egy blokk után Bóka indult meg és csapta be a kapust. Még így is 13-9, oda.

13-8

Négyre nőtt a különbség, 12-8-nál Chema időt kért.- Nem jött be a figura, megint védett az izlandi kapus, Palmársson pedig gólt dobott az ellenakcióból. Kezdenek elhúzni az izlandiak.

11-8

Momentumunk volt, nem éltünk vele. Miközben Izland ellépett 1-0-8-ra, még azt sem sikerült kihasználni, hogy egy leindítás végén Bánhidi labdát szerzett. A rivális aztán heteshez jutott, Magnusson bedobta, 11-8.

8-8

Tapadunk – ez a legszebb kifejezés. Hiába lépegetnek meg az izlandiak, mindig van egy válaszunk, olykor befigyel egy Mikler-védés is, szóval eddig rendben vagyunk.

Egyenlítünk, de...

Cserélni nem tudtunk védekezésre, szóval Izland vezet megint. Pedig Magnusson gólja után Bánhidi, majd Ancsin is betalált, feljöttünk 6-6-ra, de aztán Elisson a szélről visszavette az izlandi vezetést.

5-4

Ott az egál, Lékai hetesével sikerült visszajönni egyenlőre, 4-4. Utána kaptunk egy gólt, majd eladtuk a labdát, de Mikler bravúrral védett egy leindítást. Bravó!

4-3

Szita egy újabb átlövéssel eredményes, szóval loholunk a rivális után. A végletekig játszottak aztán egy helyzetet az izlandiak, Gudjonsson volt eredményes a szélről, de Bánhiditől jön a gyors válasz.

3-1

Rögtön az első támadásból gólt dobunk, Szita volt a befejező ember, de aztán Elisson a szélről bevetődve kiegyenlített 40 másodperc telt el eddig. A következő magyar próbálkozások kimaradtak, Elisson pedig két góllal felelt erre, vannak problémáink.

Olvasói sztorik