Szabadlábra helyezték a brit hatóságok csütörtökön Boris Becker egykori teniszcsillagot. A hatszoros német Grand Slam-tornagyőztest áprilisban ítélte egy londoni bíróság két és fél év szabadságvesztésre, azon a címen, hogy szándékos fedezetelrejtéssel igyekezett megakadályozni adósságkötelezettségeinek behajtását, és ezzel megsértette a brit csődeljárási törvényt.
Becker ellen az angol-walesi ügyészség húsz vádpontban kezdeményezett büntetőeljárást, írja az MTI. A londoni Southwark kerület koronabíróságának esküdtszéke végül három vádpontban állapította meg a 2012 óta Nagy-Britanniában élő Becker bűnösségét, és a bíróság április 29-én, az esküdtek végzése alapján két év hat hónap börtönre ítélte az 55 esztendős, négygyermekes volt teniszsztárt.
A brit belügyminisztérium szóvivője ezt azzal indokolta, hogy minden külföldi állampolgár, akit bűncselekmény miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélnek Nagy-Britanniában, szabadulása után kitoloncolható az országból.
Az adósságokban úszó Becker 2017-ben jelentett személyi csődöt, miután hátralékba került egy 3 millió fontos (több mint 1,3 milliárd forintos) jelzáloghitel törlesztésével. A hitel a spanyolországi Mallorcán lévő luxusingatlanát terheli. Beckert a londoni bíróság esküdtszéke a kétheti áprilisi tárgyalás után fedezetként felhasználható vagyoneszközök elvonásában, ingatlanvagyon bevallásának kétrendbeli elmulasztásában és adósságkötelezettségek eltitkolásában mondta ki bűnösnek.
Az első vádpont szerint Boris Becker – aki az elmúlt években szakkommentátorként vett részt nemzetközi teniszversenyek közvetítésében – 390 ezer font értékű tőkét helyezett át üzleti számlájáról kilenc másik betétbe.
Becker három évvel ezelőtt trófeáinak elárverezésével próbált kikeveredni a csődből. A díjak több mint 680 ezer fontért (306 millió forintért) keltek el a 2019 júliusában tartott online aukción. A legtöbb pénzt, 150 250 fontot azért az ezüstkupáért adták, amelyet az egykori sztár Ivan Lendl legyőzésével nyert a 1989-es US Openen.
A hajdani világelső egy ideig arra hivatkozva igyekezett megakadályozni a csődeljárást, hogy diplomatastátusa van, mivel a Közép-afrikai Köztársaság elnöke sport-, kulturális és humanitárius „nagykövetté” nevezte ki az Európai Unióba. A Közép-afrikai Köztársaság külügyminisztere annak idején azonban bejelentette, hogy az útlevél, amelyet Becker mutogat, hamisítvány, egyike azoknak az útleveleknek, amelyeket 2014-ben kitöltetlenül loptak el az országban.
A bíró szerint az eljáró tanács mindezt komoly súlyosbító körülményként vette figyelembe.