Sport

Őrült meccsen, mínusz ötről fordítva lett Európa-bajnok a norvég női kéziválogatott

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
Megvédte Európa-bajnoki címét és kilencedik alkalommal is aranyérmes lett a norvég női kézilabda-válogatott, amely úgy győzött 27-25-re Dánia ellen, hogy az első félidőben ötgólos hátrányban volt, és csupán az 54. percben szerzett először vezetést.

Dánia nagyszerűen kezdett, Östergaard és Burgaard gólerősen játszott, Toft jól védett, így csapatuk 19. percben 9-4-re, a 21. percben pedig már 10-5-re is vezetett.

A norvégok nagyon nem találták a ritmust, Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány döbbenten csapta össze a kezeit, amikor egymás után két ziccert is úgy hagytak ki játékosai – Reistad és Aardahl –, hogy a kaput sem találták el.

A félidő végére azért Silje Solberg védett párat, így a szünetre 15-12-re felkapaszkodott a címvédő.

A második játékrészben sem változott a helyzet, Dánia végig vezetett, a 44. percben ismét négy volt közte úgy, hogy a csereként beálló Katrine Lunde is bemutatott pár bravúrt. Végül ez is kellett a teljes fordulathoz, amíg a Vipers kapusa remekelt, Toft egyre kevesebbet találkozott a labdával.

Aardahl két találatával az 51. percben sikerült az egyenlítés (22-22), az 54. percben pedig Breistöl egy 109 km/órás elképesztő lökettel a mérkőzésen először Norvégiát juttatta előnyhöz (24-23).

Az addig hat lövéséből mindössze egy gólig jutó Reistad a legjobbkor támadt fel, egymás után két gólt bombázott a dán kapuba, 26-24 után pedig már egyértelmű volt, Dániának meg kell elégednie az ezüstéremmel.

A vége 27-25 lett, Norvégia története során kilencedik alkalommal lett Európa-bajnok.

Kézilabda, női Eb, döntő

Norvégia – Dánia 27-25 (12-15)
gól: Mörk 8, Breistöl 4, Aardahl 3, Oftedal 3, Ingstad 3, Reistad 3, Larsen Aune 2, Naes Andersen 1, illetve Vinter Burgaard 6, Friis 5, Jensen Östergaard 3, Tranborg 2, Petersen 2, Höjlund 2, R. Iversen 2, S. Iversen 1, Jörgensen 1, Möller 1.

Heroikus csatában montenegrói bronz

A bronzérmet Montenegró szerezte meg, amely hosszabbítás után 27-25-re legyőzte az olimpiai címvédő Franciaországot. Az MTI tudósítása szerint a montenegróiak extázisban kézilabdáztak, három alkalommal is vezettek két góllal, majd az első félidő hajrájában egy 3-0-s sorozattal fordítottak a franciák, ám az utolsó két találat Montenegróé volt, amely így 13-12-es előnyben volt a szünetben.

A második félidő elején az olimpiai bajnok kilenc percig nem talált be, Marta Batinovic remekül védett, ezért Olivier Krumbholz francia szövetségi kapitány a 49. percben, 20-17-es hátránynál kikérte a harmadik idejét is.

Ez segített is, a hajrára elfáradó ellenfél tíz percig nem lőtt gólt, így Franciaország fordított. Djurdjina Jaukovic 63 másodperccel a rendes játékidő vége előtt betalált, a franciák gyors támadását pedig egy montenegrói szurkoló megakadályozta, mivel bedobott egy pénztárgépszalagot a pályára.

A lelátón csaknem dulakodás alakult ki, majd az olimpiai bajnok elrontotta az akcióját. Az utolsó fél percben Montenegró 22-21-es vezetésnél támadhatott, de a játékvezetők szabálytalanságot láttak és elvették a labdát. Ekkor már csak öt másodperc volt hátra, és Itana Grbic nagy hibát követett el, ugyanis nem hagyta elvégezni az ellenfél szabaddobását, ezért piros lapot kapott, a franciák pedig büntetőt, amit Grace Zaadi belőtt, így hosszabbításra volt szükség.

A ráadásban jobbak voltak a montenegróiak, és amikor a második öt perc hajrájában Zaadi a keresztléc fölé lőtt egy büntetőt, eldőlt a bronzérem sorsa.

Kézilabda, női Eb, a 3. helyért

Montenegró – Franciaország 27-25 (13-12, 22-22, 24-23) – hosszabbítás után

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik