Sport

Körömrágós hajrá után veszített először pontot a veszprémi kézilabdacsapat a BL-ben

Kovács Anikó/MTI
Kovács Anikó/MTI

A Telekom Veszprém csütörtök este 35-35-ös döntetlent játszott a német Magdeburg csapatával.

Kapcsolódó
Megvan a szegedi kézisek első BL-győzelme
Ráadásul meggyőző játékkal.

Egészen 5-5-ig nem tudott ellépni egyik csapat sem, majd előbb a Veszprém tudott 8-5-ös előnyt kidolgozni egy 4-0-s sorozattal, majd kicsit később a Magdeburg egy 5-1-es szériával fordított 15-12-re. Félidőben 16-16 volt az állás és már ekkor úgy látszott, kiélezett lesz a meccs. Ez annyira így történt, hogy egészen a második játékrész derekáig nem alakult ki egy gólnál nagyobb különbség. A veszprémi 28-25-ös vezetésre azonban a Magdeburg 30-30-nál beérte a vendéglátóját.

Az utolsó tíz percben végig ugyanaz volt a forgatókönyv, a magyar csapat gólt dobott, majd a német csapat egyenlített. Az utolsó két percre azonban Dragan Pechmalbecet kiküldték két percre, de Andreas Nilsson így is előnybe hozta a Veszprémet. Tovább borzolta a kedélyeket, hogy Rasmus Lauge 44 másodperccel a vége előtt szintén kiállítás sorsára jutott, ráadásul olyan hevesen reklamált, hogy végleg kiszórták a bírók. A Magdeburg egyenlíteni tudott, de 14 másodperce maradt a Veszprémnek a győztes gól megszerzésére, ám egy okos faulttal ezt kibekkelték a vendégek, az időntúli szabaddobás pedig kimaradt.

A két meccsvégi kiállítás miatt heves füttyszó közepette vonultak le a csapatok a pályáról, a Veszprém először nem nyert a BL-ben, de így is a csoport élére állt.

Végeredmény – Kézilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. mérkőzés

Telekom Veszprém-Magdeburg 35-35 (16-16)
lövések/gólok: 58/35, illetve 50/35
gólok hétméteresből: 1/0, illetve 2/2
kiállítások: 14, illetve 2 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik