A korábbi világelső Rafael Nadal már a nyolcaddöntőben búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokság férfiversenyében. A 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes spanyol játékost hétfőn a 22. helyen kiemelt amerikai Frances Tiafoe győzte le négy szettben. A 3 óra 32 perces mérkőzésen a győztes 18, a vesztes kilenc ászt szervált, ám utóbbinak ugyanannyi kettős hibája is volt.
A másodikként rangsorolt Nadal januárban megnyerte az ausztrál, júniusban a francia nyílt bajnokságot, júliusban pedig elődöntős volt Wimbledonban, de sérülés miatt visszalépett, vagyis sorozatban 22 Grand Slam-mérkőzésen győzött.
Tiafoe a 2019-es Australian Opent után másodszor jutott negyeddöntőbe Grand Slam-tornán. A meccs után elmondta, segítette a játékban, hogy esélytelennek tartották, írja az MTI.
„Néhány éve, amikor Rafával találkoztam, azt mondtam, jó ellene játszani. Ma viszont, amikor kimentem a pályára, ránéztem a csapatom tagjaira, és azt mondtam: ma nyerjünk! Azért vagyok itt, hogy megnyerjem a US Opent. Végig akarok menni az úton, de még mindig nem érzek nyomást magamon. Csak azért vagyok itt, hogy nagyszerűen teniszezzek, és élvezzem a játékot” – nyilatkozta.
![Szenzáció a US Openen, a nyolcaddöntőben sokkolták Nadalt 1](https://s.24.hu/app/uploads/2022/09/tiafoe.jpg)
A 24 éves Tiafoe korábban kétszer találkozott Nadallal, de egyetlen szettet sem tudott nyerni, sőt még bréklabdáig sem jutott el ellene.
Találhatnék kifogásokat, de egyszerű, ami történt: ha nem azon a szinten játszol, amelyen kellene, akkor nem nyerhetsz. Ma az ellenfelem volt a jobb játékos. Panaszkodhatnék sok minden miatt, de nem hiszem, hogy az változtatna a helyzeten. Kritikusnak kell lennem önmagammal
– mondta Nadal.
Egy nappal korábban az elsőként rangsorolt orosz Danyiil Medvegyev is kiesett, így
Tiafoe következő ellenfele a kilencedik kiemelt orosz Andrej Rubljov lesz.
A 19 éves Carlos Alcaraz öt szettben verte a 2014-es US Open-győztes Marin Cilicet egy csaknem négyórás talákozón. A spanyol tehetség következő ellenfele a 21 éves Jannik Sinner lesz. A spanyolnak ilyen megnyert labdamenetei voltak:
Ridiculous 🤣 pic.twitter.com/p5FWESzd5l
— José Morgado (@josemorgado) September 6, 2022