Sport

Eszelős izgalmak és meglepetésgyőzelem az Eb-döntőben

SVEN HOPPE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
SVEN HOPPE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Ezredmásodpercek döntöttek Gina Lückenkemper javára 100 méteren.

A Münchenben zajló multisport Európa-bajnokság atlétikai versenyeiben kedd estére jutott a női 100 méteres síkfutás döntője, amelyben a címvédő, világbajnoki negyedik Dina Asher-Smith volt az egyértelmű favorit, első számú kihívójának pedig a svájci Mujinga Kambundji számított, írja tudósításában az MTI.

A rajtot utóbbi kapta el legjobban, de Asher-Smith tartotta vele a lépést, 20 méter után viszont a brit sérülés miatt lelassított. Innen úgy tűnt, Kambundji simán nyerhet, de a végére görcsössé vált, a német Gina Lückenkemper és a szintén brit Daryll Neita pedig méterről méterre közelített hozzá, a célba pedig egyszerre dobták be magukat.

A célfotó aztán a hazai pályán versenyző Lückenkempert (10.99 másodperc) hozta ki győztesnek, Kambundji (10.99 mp) lett a második, Neita (11.00 mp) pedig a harmadik.

Amikor a német versenyző meglátta, hogy az ő győzelmét hirdették ki, zokogásban tört ki, miközben a riválisok mentek neki gratulálni.

A férfi sprinterek klasszikus távján a keddi elődöntő és döntő előtt nagy kérdés volt, hogy a Tokióban meglepetésre győztes Marcell Jacobs teljesen túlvan-e sérülésén, mely miatt keveset versenyzett idén. Az már az elődöntőben látszott, hogy a váltóval is olimpiai bajnok sztár jól mozgott, majd a fináléban is kiválóan futott, a rajt után szinte azonnal az élre állt, és 9.95 másodperces bajnoki rekorddal győzött, négy századdal megelőzve a brit Zharnel Hughes-t. A harmadik a szintén brit Jeremiah Azu lett 10.13-mal.

Női diszkoszvetésben az ötszörös címvédő horvát Sandra Perkovic óriási csatát vívott a tokiói játékokon ezüstérmes német Kristin Pudenzcel, akit végül nyolc centivel utasított maga mögé, és szerezte meg hatodik Eb-címét. A Londonban és Rióban is ötkarikás bajnok Perkovic könnyek között ünnepelte újabb sikerét, vélhetően azért is, mert a 2018-as Eb óta nem tudott világversenyen diadalmaskodni.

Férfi tízpróbában a 2019-ben világbajnok német Niklas Kaul az utolsó szám előtt még harmadik volt, 1500-on viszont szenzációsan futott, és végül 8545 pontos eredménnyel megnyerte a kétnapos küzdelmet a – eugene-i vb-n távolugrásban harmadik – svájci Simon Ehammer (8468 pont) előtt.

Kapcsolódó
A gyalogló Madarász Viktória történelmet írt az Eb-n nyert bronzérmével
Világversenyen eddig egy 12. hely volt a legjobb eredménye.

Távolugrásban az olimpiai címvédő görög Miltiadisz Tentoglu szinte csak magával versenyzett. Fölényéről mindent elmond, hogy mindhárom érvényes kísérletével toronymagasan győzött volna, majd a negyedik sorozatban elért 8,52 méteres bajnoki csúcsa után az utolsó két kört kihagyta. Mögötte hárman is 8,06 méterrel végeztek. A második legjobb kísérletek alapján pedig a brit Jacob Fincham-Dukesé lett az ezüst, a svéd Thobias Montleré pedig a bronz.

A keddi győztesek

férfi 100 m:
1. Marcell Jacobs (Olaszország) 9.95 másodperc
2. Zharnel Hughes (Nagy-Britannia) 9.99
3. Jeremiah Azu (Nagy-Britannia) 10.13

férfi 5000 m:
1. Jakob Ingebrigtsen (Norvégia) 13:21.13 perc
2. Mohamed Katir (Spanyolország) 13:22.98
3. Yemaneberhan Crippa (Olaszország) 13:24.83

férfi távolugrás:
1. Miltiadisz Tentoglu (Görögország) 8,52 méter
2. Jacob Fincham-Dukes (Nagy-Britannia) 8,06
3. Thobias Montler (Svédország) 8,06

férfi tízpróba:
1. Niklas Kaul (Németország) 8545 pont
2. Simon Ehammer (Svájc) 8468
3. Janek Oiglane (Észtország) 8346

női 100 m:
1. Gina Lückenkemper (Németország) 10.99 másodperc
2. Mujinga Kambundji (Svájc) 10.99
3. Daryll Neita (Nagy-Britannia) 11.00

női diszkoszvetés:
1. Sandra Perkovic (Horvátország) 67,95 méter
2. Kristin Pudenz (Németország) 67,87
3. Claudine Vita (Németország 65,20

férfi 35 km gyaloglás:
1. Miguel Angel Lopez (Spanyolország) 2:26:49 ó
2. Christopher Linke (Németország) 2:29:30
3. Matteo Giuppini (Olaszország) 2:30:34
….14. Venyercsán Bence 2:41:07
Helebrandt Mátét kizárták.

női 35 km gyaloglás:
1. Antigoni Ntriszmpioi (Görögország) 2:47:00 ó
2. Raquel González (Spanyolország) 2:49:10
3. MADARÁSZ VIKTÓRIA 2:49:58
…12. Récsei Rita 3:04:49

Ajánlott videó

Olvasói sztorik