Sport

Minden idők legrendhagyóbb vb-je lesz a katari

Négy hónap van hátra az idei labdarúgó-világbajnokság kezdetéig és már ez a mondat, így leírva is jelzi, hogy a megszokottól igencsak eltérő rendezvényre számíthatunk. Hiszen, amióta csak az eszünket tudjuk, a foci vb mindig nyáron zajlik. A nagy melegben húzódunk be a baráti társaságunkkkal egy árnyas sörözőbe, ahol nagy képernyőkön közvetítik a mérkőzéseket. Itt együtt tudunk szurkolni, a szünetekben pedig megbeszélni, helyes volt vagy sem egy-egy bírói döntés, vagy szimulált-e újra Ronaldo. Ugyanígy, a sportfogadások szerelmesei is megtehetik tétjeiket akár telefonjukon keresztül is, erre az egyik legjobb platform a britishgambler.co.uk címen érhető el.

Az idei világbajnokságra ugyanis november 21-e és december 18-a között kerül majd sor. Ennek oka, hogy a házigazda Katarban a nyári időszakban 45-50 Celsius-fokos napok is előfordulnak, ilyen feltételek mellett pedig nem lehet játszani. Ezért született a döntés, amely szerint az év végére teszik át a vb lebonyolításának időpontját.

Ha a katari vb-vel kapcsolatos rendhagyó dolgokról van szó, bőségesen akadnak ilyenek. Az egyik, hogy ázsiai ország még soha nem szervezett önállóan és teljes egészében foci világbajnokságot, illetve, hogy ez lesz az utolsó vb, amelyek 32 csapat vesz részt, ugyanis 2026-tól kezdődően már 48 nemzeti válogatott lehet ott a selejtezőket követő záróversenyen.

Jön a robot-játékvezető

A videóbíró intézményét már megismerhettük a korábbi labdarúgó versenyeken, Katarban azonban további előrelépés történik, ugyanis itt debütál majd a félautomata videóbíró rendszer. A robotbíróval végzett tesztek sikeresen voltak, ezért a FIFA úgy döntött, hogy a katari vb-n már élesben működhet a rendszer, amely elsősorban a legtöbb vitát kiváltó leshelyzetek eldöntésénél nyújt segítséget a játékvezetőknek.

A technológia a döntéshozatal során 12 kamera képét fogja felhasználni, amelyeket a stadion tetőszerkezete alatt helyeznek el, valamint a labdában is lesz egy chip, amely adatokat szolgáltat majd. A beérkező képek segítségével a rendszer másodpercenként 50 alkalommal képes kiszámítani, a játékosok milyen pozícióban helyezkedtek el a kérdéses pillanatban és végtagjaik helyzetét is figyelni tudja. Ez a technológia jelentősen csökkenti majd a döntéshozatali időt, ami az eddigi videóbírókkal perceket is igénybe vett, ugyanis mindössze 25 másodperc alatt megítéli az adott helyzetet.

pixabay.com

Sátortábor és óceánjáró hotelszobák

Katar egy nagyon kis ország. Alapterülete mindössze 11.500 négyzetkilométer, ami Magyarország egytizedének felel meg. Az ország vezetői a felkészülés során nem kevesebb, mint 200 milliárd dollárt költöttek metróvonalak, stadionok, repterek és szállodák felépítésére. De még így is kevés lett a szálláshely, tekintve, hogy a világversenyre 1,2 millió embert várnak.

Ezért Katar több egyedülálló megoldást is kitalált. Az egyik, hogy azok, akiknek nem jutott hely a szállodákban, vagy esetleg túl drágának találják a hotelszobák árát, megtehetik, hogy a sivatagban felállított sátrakban pihenik ki a mérkőzések fáradalmait. A tervek szerint ezer ilyen sátor lesz elérhető, a szervezők magyarázata szerint pedig a látogatók így megismerhetik a beduin életérzést. Már aki valaha is vágyott erre.

Aki pedig nem ragaszkodik a szárazföldi szálláshoz, választhatja a katari szervezők másik újítását, alhat a tengeren. Ugyanis, a vb ideje alatt két luxus óceánjáró hajó vesztegel majd a dohai kikötőben. Ezen a két óriási hajón összesen négyezer kabin lesz elérhető, amelyeket szintén a foci vb látogatói vehetnek igénybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik