Sport

„Nem ez volt a legjobb pályánk” – mondta a vb-döntőbe jutó kajakos duó tagja

MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa
MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa

A szerdai program második felében több magyar egység is megnyerte előfutamát a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon.

A helyi idő szerint délutáni műsor kezdeteként a Kiss Blanka, Lucz Anna kajak kettes szerezte meg a magyar küldöttség első futamgyőzelmét. A tavaly ezüstérmes duó a visszalőtt első rajt után a lengyelekkel és a kanadaiakkal vívott nagy csatát 200 méteren, amelyben elég lett volna az első három között zárnia. A nehézségek ellenére futamgyőzelemmel jutott a szombati döntőbe a duó.

Kicsit megzavart, hogy visszalőtték a rajtot, a második rajtunk nem is volt olyan jó. Aztán száznál kicsit megbillentünk, úgyhogy nem ez volt a legjobb pályánk, remélem, hogy ennél tudunk majd jobbat is

– nyilatkozott a közmédiának Lucz Anna.

A két kajak egyes olimpiai számban, női 500 Rendessy Eszter futamgyőzelemmel jutott tovább, férfi 1000 méteren az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint rajt-cél győzelmet aratva, fölényesen nyert. Folytatás mindkettőjük számára pénteken a középfutamban.

A férfi kenu egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpikon Fejes Dánielnek nyernie kellett volna az egyenes ági továbbjutáshoz, de mivel nagyon erős futamba került, ez végül nem sikerült neki. A rossz első rajtot követően Fejes a középmezőnyben haladt, végül negyedikként ért célba, ami középfutamos folytatást jelent.

Az eredeti kiírás szerint a női kenu kettes 200 méteres számban is rendeztek volna előfutamokat, de végül kiderült, hogy csak kilenc hajóból áll a mezőny, ezért az 500-on is döntős Bragato Giada, Nagy Bianka kettős a rövidebb távon is készülhet a fináléra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik