Sport

A meccse előtt tudta meg a ketrecharcos, hogy öngyilkos lett egy barátja

Twitter
Twitter

Paddy Pimblett viszonylag hamar, már a második menetben megnyerte a Jordan Leavitt elleni mérkőzését a UFC szombati, londoni gáláján. Aztán, amikor a győztes nyilatkozatot adta, elárulta, hogy

a mérkőzése előtt kapta a lesújtó hírt arról, hogy az egyik barátja, Ricky öngyilkos lett.

Pimblett ezután azt mondta a közönségnek, van egy rossz beidegződésük a férfiaknak, hogy ha problémáik vannak, akkor gyengének tűnnek. Épp ezért arra bátorított mindenki, hogy ha bárkinek is nyomja valami teher a lelkét, akkor beszéljen róla, keressen fel szakembert.

Később a BT Sportsnak is nyilatkozott. Arról beszélt, hogy nagyon nehéz volt így felkészülni, fel is tette magának a kérdést, mit keres ott, miért akar egyáltalán bunyózni, de aztán meggyőzte magát, hogy az oktagonba kell lépnie.

Azért csináltam meg, mert elterveztem, hogy idejövök, nyerek, és átadom az üzenetet. (…) Ha valakivel tudsz beszélni a problémáidról, akkor nem vagy gyenge, hanem erősebb vagy bárki másnál

– mondta a 27 éves sportoló, aki elárulta, neki is voltak mentális problémái, volt, hogy minden nap elsírta magát. De nem akarta magában tartani a dolgokat, ha így tett volna, biztosan nem tartana ott, ahol.

„Mindig is azt vallottam, hogy a terhet le kell venned magadról. És pontosan ezt tettem, beszéltem valakivel a problémáimról, és éreztem, ahogy súlyok lekerültek a vállamról.”

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik