Sport

Hőgutát és súlyos fertőzést kapott, műteni kell a Tourt feladó bringást

Marco BERTORELLO AFP
Marco BERTORELLO AFP
Képtelen folytatni a Tour de France kerékpáros körversenyt a TotalEnergies versenyzője, Alexis Vuillermoz, aki a vasárnapi, 9. szakasz végén a célban olyan rosszul lett, hogy mentőautóval kellett kórházba vinni.

A 34 éves sportoló szó szerint összeesett a fáradtságtól, ahogy a csapata közleményben fogalmazott, a hőguta áldozataként végezte, így a verseny orvosi személyzetének kellett segítenie.

Kapcsolódó

„Elővigyázatosságból ezután a Thonon-les-Bains-i kórházba szállították további vizsgálatokra, de az első hírek meglehetősen megnyugtatóak” – írta csapata.

Valamivel több mint egy órával később maga Vuillermoz is megerősítve, hogy az eset nem túl komoly, ráadásul jó hír, hogy a mentőautóban covidtesztet is végeztek rajta, ami negatív lett.

Ezek után a Tour hétfői szabadnapján a TotalEnergies bejelentette, versenyzője visszalép a folytatástól, a hírek szerint magas láza és bőrfertőzése van, ami miatt még műtét is vár rá.

Sérülés miatt visszalépett a tavalyi 4. helyezett ausztrál Ben O’Connor is. Csapata, az AG2R-Citroen a hétfői szünnapon jelentette be, hogy O’Connor még a második szakaszon elszenvedett bukása óta fájdalmakkal versenyzett, de most már kénytelen feladni a viadalt, így nem lesz ott a keddi folytatáson, a tizedik etapon.

O’Connor az összetett 86. helyén állt, közel 50 perc hátránnyal az éllovas és egyben címvédő szlovén Tadej Pogacar mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik