Sport vizes vb 2022

Lejátszották a budapesti vízilabdavébé eddigi legdrámaibb meccsét

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Franciaország női vízilabda-válogatottja története során először bejutott a nyolc közé a vizes világbajnokságon, miután vasárnap nagy nehezen, ötméteresekkel legyőzte Új-Zélandot Budapesten.

Kapcsolódó
Eltévedtek az úszók a Lupa-tavon, négy váltót is kizártak a vébén
Az élen haladó görög elnézte a kanyart, három másik pedig követte őt.

Fordulatosan alakult a találkozó, az első félidőben ugyanis csak 1-0-nál vezettek a franciák, utána az új-zélandi csapat diktálta a tempót és 3-1-es fórban is volt. Ezt leszámítva hol egál volt az állás, hol az egyik csapat vezetett egy góllal. A franciák szinte már úgy érezhették, hogy megnyerték a meccset, de 17 másodperccel a vége előtt egyenlített a rivális (9-9), majd ugyan még volt egy támadása előbbi csapatnak, a keresztléc kisegítette Új-Zélandot.

Maradtak a büntetők, amely során egyedül az új-zélandi Malia Josephson rontott, így Franciaország jutott tovább. Kilencedik helynél előrébb eddig még sosem végzett a csapat, vagyis az idei a legjobb vébéje. Olaszország következik majd a negyeddöntőben.

A csoportkörben a magyarokkal szemben alulmaradó kanadai válogatott vasárnap kikapott Hollandiától, így kiesett. A tengerentúli csapat a nagyszünetig jól tartotta magát, akkor még 3-3-at mutatott az eredményjelző, majd a harmadik negyedben az európai csapat négy góllal ellépett, az utolsó nyolc percben pedig biztosan őrizte az előnyét, így végül 10-7-re nyert. A hollandok a görögökkel találkoznak a keddi negyeddöntőben.

Női vízilabdatorna, nyolc közé jutásért

Hollandia-Kanada 10-7 (1-2, 2-1, 6-2, 1-2)
Új-Zéland – Franciaország 13-14 (2-1, 3-3, 2-3, 2-2) – ötméteresekkel: 4-5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik