Sport vizes vb 2022

A magyar úszó ott van az elődöntőben, most már édesapját szeretné bejuttatni a Duna Arénába

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Senánszky Petra bejutott az elődöntőbe 50 méter gyorson pénteken a Duna Arénában zajló vizes világbajnokságon.

Az uszonyos úszásban kétszeres Világjátékok-győztes, 14-szeres világbajnok magyar versenyző egyéni legjobbjától (24.97) ugyan elmaradt, de 25.24 másodperces idejével a 14. helyen így is bekerült az esti programba.

A 28 éves úszó a vegyes zónában elmondta, kicsit csalódott volt, amikor meglátta az időeredményt, de hozzátette, szerencsére így is ott lesz az elődöntőben.

Milák Kristófnak hála biztosan telt ház lesz, nekem pedig valahogy még az édesapámat is be kell juttatnom, mert egyelőre nincs jegye

– nyilatkozott az esti programra előretekintve Senánszky. Megjegyezte, 2011-ben Hódmezővásárhelyen az uszonyosok között már úszott hazai közönség előtt világbajnokságon, akkor is óriási volt a hangulat, de a Duna Arénában sorra kerülő elődöntő várhatóan még nagyobb élmény lesz.

A 28 éves Senánszky elárulta, a fő célja a párizsi olimpia, így az idén Birminghamben sorra kerülő Világjátékok után újra a medencés úszásra koncentrál majd, hogy valóra váltsa álmát.

Bohus Richárd a 21., Szentes Bence a 24. helyen végzett 50 méter háton. Mindketten jócskán elmaradtak egyéni legjobbjuktól, Bohus – aki 24.76-tal tartja az országos csúcsot – 25.47 másodperccel csapott célba, míg Szentes 57 századdal úszott rosszabbat egyéni rekordjától (25.05), 25.62-vel zárt.

A vegyes zónában Bohus – aki 2019-ben, Kvangdzsuban tizedik volt ebben a számban – elmondta, mivel az elmúlt időszakban a váltó miatt legfőképpen a gyorsúszásra készült, így nem lepődött meg az eredmény miatt, ráadásul a közelmúltban nem is tudott annyi versenyen indulni, mint amire szüksége lett volna.

Nem sikerült a továbbjutás Sztankovics Annának sem, aki 19. lett 50 mellen. A 26 éves magyar versenyző egyéni legjobbjától (31.04) kevesebb, mint három tizeddel elmaradva, 31.31 másodperces időeredménnyel csapott célba.

Sztankovics úgy értékelt, jó formában érezte magát és a bemelegítés is rendben volt, azonban a benyúlásnál rosszul jött ki neki a fal, és még egy tempót kellett tennie, ez pedig tizedeket jelentett.

A délelőtti programot Kalmár Ákos zárta, aki a 17. helyen fejezte be szereplését 1500 gyorson. A 22 éves úszó – aki 800 méter gyorson hétfőn 20. volt – egyéni legjobbjától (14:52.00) jóval elmaradva, 15:21.44 perccel futamában a hetedik lett.

Kalmár a medencéből kiszállva elmondta, tisztában volt vele, hogy jelenlegi formájában nem lehet sokkal többre képes, de megpróbálta becsülettel végigúszni a számot. Hozzátette, reméli, az augusztusi, római Európa-bajnokságra javulni tud, de azt követően várhatóan egy nagyobb pihenőt tart majd, ugyanis a tokiói olimpia óta nem tartott komoly szünetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik