Sport

Nagy László a bírói ítéletekről: Minden kétes labdát az ellenfél kapott, de ehhez már hozzá vagyunk szokva

Kovács Anikó / MTI
Kovács Anikó / MTI

Nagy László sportigazgató elégedett az arany- és ezüstéremmel, valamint a negyedik helyezéssel, amit a Telekom Veszprém az idényben elért.

„Ha azt nézem, hogy az elmúlt 10-11 hónap alatt milyen változáson ment keresztül az együttes, és milyen tavaszi szezont produkáltunk, akkor ezzel elégedett vagyok. A folyamat elején járunk, de idő kell, hogy a munka beérjen, és ehhez türelem is kell” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Nagy László.

A Veszprém megnyerte a Magyar Kupát, a bajnoki címet azonban nem tudta visszahódítani a Pick Szegedtől, és bár bejutott a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe, ott a negyedik helyen végzett.

Szombaton 37-35-re kaptak ki a veszprémiek a lengyel Lomza Vive Kielcétől, vasárnap pedig 34-34-es rendes játékidőt követően hétméteresekkel maradtak alul a német THW Kiellel szemben a bronzmérkőzésen.

Kapcsolódó
Hetesekkel kapott ki a Veszprém a Bajnokok Ligája bronzmeccsén
Történelmi mérkőzésen szenvedett vereséget a Veszprém.

„Mindkét együttes csalódottan jött ki erre a meccsre, mert minden csapat vágya, hogy döntőt játsszon. Nehéz volt felrázni a csapatot a szombati kudarc után, de a mutatott hozzáállás több mint elfogadható. Akartak, küzdöttek, és a mérkőzés nagy részében domináltak is. A hetespárbaj olyan, mint az orosz rulett, nem volt szerencsénk, ezért alulmaradtunk” – értékelte a vasárnap látottakat Nagy László.

A játékvezetők szombaton és vasárnap is furcsa, meglepő, és enyhén szólva kétes ítéletekkel nehezítették a Veszprém dolgát. Erről a sportigazgató azt mondta, elsősorban saját magukban keresik a hibát, mert önkritikusak, de kétségtelen, hogy a játékvezetők nem segítették a csapatot. Megjegyezte, a szabályok nem is engedik, hogy olyan esetet visszanézzenek videón, mint Andreas Nilsson érvénytelenített gólja előtt a bronzmeccs legvégén.

Kapcsolódó
Nilsson a vitatott esetről: Tényleg a hatoson belül álltam
Elvettek a bírók egy fontos gólt a Veszprémtől, a svéd beállós szerint nem jogtalanul.

„Minden kétes labdát az ellenfél kapott, de ehhez már hozzá vagyunk szokva. Az eredményen ez már sajnos nem változtat, el kell fogadni, de biztos vagyok benne, hogy udvariasan jelezzük majd.

Nemcsak miattunk, hanem a kézilabdasportra való tekintettel, mert előrelépést jelentene, ha ilyen dolgok nem fordulnának elő.

Nagy emlékeztetett, hogy a szezon előtt nem volt reális elvárás a csapattal szemben a négyes döntőbe jutás a BL-ben. „Egy dolgot szerettünk volna, hogy bajnokok legyünk, ami nem sikerült. A közeljövőben le kell vonni a tanulságokat, miben voltunk jók, miben fejlődtünk, illetve milyen hiányosságaink vannak, és ez utóbbiakat korrigálni.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik