Sport

Annyira nyögött a teniszedzésen, hogy a szomszédok pornóforgatásra gyanakodtak

Daniel LEAL / AFP
Daniel LEAL / AFP

Csütörtökön Dominic Thiem, számos mecénás, valamint az Osztrák Tenisz Szövetség sportigazgatója, Jürgen Melzer jelenlétében avatták fel a tehetséges fiatalok traiskircheni edzőközpontja kültéri reflektorait.

Kapcsolódó
Amikor nem számít más, csak a sportszerűség: orosz teniszező rohant segíteni az ukrán ellenfelén
A két ország háborúban áll egymással, teniszezői mégsem feledkeztek meg arról, hogy tiszteljék egymást.

Az osztrákok US Open-győztes klasszisa rövid edzésen vett részt a gyerekekkel, miután saját tréningjét mér letudta. Igaz, azt nem várt izgalom fokozta, ugyanis még a rendőrség is kivonult.

Az osztrák lapok szerint a létesítmény szomszédságában élők panaszkodtak a félmeztelenül edző Thiem hangos nyögéseire, és bejelentést tettek,

hogy a zaj minden bizonnyal egy pornófilm forgatásáról jön.

„Nem ez az első alkalom, hogy az emberek panaszkodnak, de mindig nagyon viccesnek találtam. A zajok tényleg erősek és furcsák lehetne. Félmeztelenül edzettem, ezek szerint mindenki olyan jónak találta a testemet, hogy azt hitte, pornót forgatunk” – mondta mosolyogva Thiem, miután a rendőrök rövid beszélgetés után távoztak.

Az osztrák sportoló szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, Mallorcán szenvedett csuklósérülést, amely miatt hosszú kihagyásra kényszerült. Visszatérése óta hét meccsen hét vereség a mérlege, a világranglistán pedig jelenleg csak a 352. helyen áll. Már bejelentette, hogy nem indul az év harmadik Grand Slam-tornáján és visszavonta nevezését a wimbledoni teniszbajnokságra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik