Sport vizes vb 2022

Sztárúszók döntöttek úgy, hogy nem jönnek Budapestre

Grigory Sysoev / Sputnik / AFP
Grigory Sysoev / Sputnik / AFP

Június 18-tól egy héten át rendezik meg a budapesti vizes világbajnokságon az úszók versenyeit, a FINA honlapján pedig a napokban vált elérhetővé a benevezett sportolók névsora. Azt sejteni lehetett, hogy egy olimpia utáni vb-n nem lesz teljes a mezőny, volt is, aki előre jelezte, hogy nem indul el (mint például Ariarne Titmus), más sérülés (Adam Peaty), vagy nem megfelelő egészségi állapot (Duncan Scott) miatt nem vállalta az indulást.

Kapcsolódó
„Az egészségem helyezem előtérbe” – visszalépett a budapesti vébétől az úszóklasszis
Duncan Scott Nagy-Britannia legtöbb olimpiai éremmel rendelkező úszója, de napokkal a rajt előtt jelezte, nem utazik Magyarországra.

Vannak azonban, akik nem közölték, miért nem jönnek. A 200 mell tokiói olimpiai bajnoka, Tatjana Schoenmaker például tett olyan kijelentést korábban, hogy passzolhatja a budapesti versenyt, aztán mégis ott volt a dél-afrikaiak előzetes keretében, de a végleges névsorban nem szerepel a neve. Ahogyan a szintén olimpiai bajnok Ahmed Hafnaouié sem, aki óriási meglepetésre nyerte meg a 400 méteres gyorsúszást Japánban.

Ő a SwimSwam értesülései szerint le akar érettségizni, hogy aztán egy amerikai egyetemen folytathassa a tanulmányait.

Kaylene Corbett is lekerült a dél-afrikai névsorból, pedig az olimpiai ötödik úszó úgy tervezte, elindul majd Budapesten.

Az orosz és a fehérorosz sportolókat pedig az ukrajnai háború miatt már korábban kitiltotta a nemzetközi szervezet, a FINA a világbajnokságról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik