Sport

Úgy már senki sem nyer kézibajnokságot, mint a Szeged idén

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Nem akármilyen csatában nyerte el a bajnoki címet a Pick Szeged férfikézilabda-csapata, amely a hazai 29-28-as vereség után múlt szombaton 30-29-re győzött Veszprémben, és 58-58-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal szerezte meg az aranyérmet.

Kapcsolódó
A visszavonuló Lazarov: Hívtak a magyar válogatottba, de árulásnak éreztem volna
Az északmacedón minden idők egyik legjobb kézilabdázójaként vonult vissza, nem csoda, ha több nemzeti csapat szívesen látta volna a soraiban.

Az biztos, hogy ez volt az utolsó szezon a férfi NB I-ben, amikor a fináléban azonos gólszám esetén a több idegenben lőtt gól döntötte el a párharcot, ugyanis a Magyar Kézilabda Szövetség – a honlapja szerint május 22-án – elfogadta az új versenykiírást.

Annak 5. pontja szerint a férfiaknál az alapszakasz 1-2. helyezettje bajnoki döntőt játszik, ami az egyik csapat második győzelméig tart.

„Az első mérkőzésen a pályaválasztó az alapszakaszban első helyen végzett csapat, a második mérkőzésen pedig az alapszakasz második helyén végzett csapat. Az esetleges harmadik mérkőzésen az alapszakasz első helyén végzett csapat a pályaválasztó. A döntő mérkőzésein döntetlen esetén azonnal hétméteres dobások következnek” – olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik