Sport vizes vb 2022

Akad meglepetés a pólóválogatott vb-keretében

Dobos Sándor / waterpolo.hu
Dobos Sándor / waterpolo.hu

Kijelölte a hazai rendezésű vizes világbajnokság jövő héten kezdődő vízilabdatornájára készülő keretét Märcz Tamás, a férfiválogatott szövetségi kapitánya.

Az utolsó kiválasztáson a kapus Szakonyi Dániel mellett a mezőnyjátékosok közül Molnár Erik, Konarik Ákos, Erdélyi Balázs (aki Eb-győztes, vb-ezüstérmes és tagja volt a tavaly olimpiai bronzot szerzett csapatnak, igaz, a 2019-es világbajnokságot kihagyta) és Német Toni esett ki. Velük kapcsolatban a tréner leszögezte, nem szabad csüggedniük, hiszen nem sokkal a világbajnokság után jön a spliti Európa-bajnokság, amelyre újra ott lesz az esélyük, hogy beverekedjék magukat az együttesbe.

Kissé váratlan húzás, hogy a kimaradó Erdély helyére sem Konarik  Ákos, sem Vigvári Vendel nem került be. Utóbbi tartalék lesz, ahogy Fekete Gergő is – de cserére a keretben csak pozitív koronavírusteszt miatt kerülhet sor.

Tizennégy év, a 2008-as pekingi olimpia óta először három balkezessel, a világklasszis Vámos Márton és Zalánki Gergő mellett Burián Gergellyel vág neki a válogatott a vb-nek, utóbbi, akárcsak a második számú kapus Lévai Márton, illetve Nagy Ádám az első világbajnokságára készülhet.

A szakember külön kitért Angyal Dánielre és Jansik Szilárdra, akiket a korábbinál jóval szabadabb szerepkörben szeretne játszatni.

A jelenlegi névsor négy helyen változott a tokiói olimpián szerepelt kerethez képest: a már említett Erdélyi mellett Nagy Viktor visszavonult, Hosnyánszky Norbert lemondta a válogatottságot, Pásztor Mátyás pedig nem szerepelt már a bő keretben sem.

Az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes férfi válogatott az A csoportban jövő kedden Montenegróval találkozik, két nappal később Brazíliával, majd szombaton Grúziával mérkőzik meg.

A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók. A Margitsziget kivétel, itt a magyar férfi és női válogatott játszik majd, és elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, a magyarok pedig 21 órától szállnak vízbe.

A magyar vb-keret

kapusok: Lévai Márton (OSC), Vogel Soma (FTC)

 

mezőnyjátékosok: Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco), Burián Gergő (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Hárai Balázs (OSC), Varga Dénes (FTC), Mahercz Krisztián (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Angyal Dániel (Szolnok), Pohl Zoltán (FTC), Nagy Ádám (Szolnok)

 

tartalékok: Fekete Gergő (FTC), Vigvári Vendel (FTC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik