Sport

A Győr a BL-döntőben vághat vissza Tomoriéknak

Kovács Anikó / MTI
Kovács Anikó / MTI

A Győri Audi ETO KC után Tomori Zsuzsanna csapata, a címvédő Vipers Kristiansand jutott döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel 33-27-re legyőzte a Metz HB csapatát a szombati elődöntőben, a budapesti négyes döntő első játéknapján.

Kapcsolódó
Fergeteges második félidei játékkal jutott BL-döntőbe a Győr
A kapusok közti különbség döntött, Silje Solberg és Amandine Leynaud szenzációs volt a győrieknél. 

A Vipers a csoportkörben mindkétszer kikapott a Metz együttesétől, idegenben 23-18-ra, házigazdaként pedig 31-25-re. A franciák ezúttal a meccs elején csak öt percig vezettek, utána háromszor is 3-0-s sorozatot produkált ellenfelük, amelynek Tomori irányította a védekezését.

A 18. percben már öt találat volt a különbség, ám ezt követően időt kért a Metz, védekezést váltott, az első félidő utolsó nyolc és fél percében nem kapott gólt, viszont sorozatban hatot lőtt, így a szünetben meglepetésre 15-14-re vezetett.

A mérkőzés a második felvonásban a Vipers 10-2-es sorozatával dőlt el, és bár a franciák a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékkal próbálkoztak, a túloldalon Katrine Lunde remekelt a kapuban, így csapata végül a vártnál is magabiztosabban nyert.

A mezőny legeredményesebb játékosa az Érd korábbi, a Vipers jelenlegi cseh balátlövője, Markéta Jerábková volt 12 találattal. Az egykori győri Nora Mörk hétszer talált be, Katrine Lunde 16 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Bruna de Paula öt, Tamara Horacek és Orlane Kanor négy-négy gólt lőtt.

Az MTI-nek értékelve Tomori elmondta: az első 15 percben fegyelmezettek voltak, jól működött a védekezésük. Ezt követően viszont türelmetlenné válva megnyitották a falat, ezt pedig a Metz játékosai egy az egy ellen többször ki is tudták használni, így az ötgólos különbséget ledolgozva a szünetben a rivális vezetett. A második félidőre – mint arra Tomori rámutatott – taktikát váltva középen tömörítette játékát a Kristiansand, Lunde pedig sorra mutatta be a védéseket ziccereknél.

„A Győr ellen viszont nem engedhetünk el tizenöt percet, az első pillanattól fókuszálni kell. Két nagyon taktikus és rutinos csapat fog játszani, bízom benne, hogy nagyon jó meccs lesz, dőljön el a végén, hogy ki a jobb” – fogalmazott a 34 esztendős védekező-specialista, aki háromszor nyert BL-t a Győr színeiben. Kiemelte egyúttal a fantasztikus hangulatot és a magas nézőszámot is.

A vasárnapi mérkőzés a győri játékosoknak és nekünk is öröm, mindenkinek csak élveznie kell, hiszen mindkét csapat nyert azzal, hogy bejutott a döntőbe

– emelte ki Tomori, aki előzetesen erre a párosításra számított a fináléban.

A Győr-Vipers döntő egyik pikantériája, hogy február 19-én, a csoportkör utolsó fordulójában éppen Kristiansandban (30-29) szakadt meg az ETO rekordot jelentő, hetven mérkőzésből álló veretlenségi sorozata, amely során 2018 januárjától kezdve 62 győzelem és nyolc döntetlen volt a csapat mutatója.

A magyar és a norvég együttes ötször találkozott egymással a BL-ben, a mérleg négy győri és egy Vipers-siker.

Eredmény, elődöntő:

Vipers Kristiansand (norvég) – Metz HB (francia) 33-27 (14-15)
MVM Dome
v.: Vujacic, Kazanegra (montenegróiak)
lövések/gólok: 50/33, illetve 52/27
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 4/4
kiállítások: 4, illetve 2 perc

 

Győri Audi ETO KC – Team Esbjerg (dán) 32-27 (15-15)

 

a vasárnapi program:
a 3. helyért:
Metz HB – Team Esbjerg 15.15

 

döntő:
Győri Audi ETO KC – Vipers Kristiansand 18.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik