Sport

A Tour de Hongrie sprintbefutója tömegbalesetet hozott

A Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második, csütörtöki szakasza is nagy bukást hozott.

Kapcsolódó
Óriási bukása után kórházban is volt a magyar bringás
Filutás Viktor folytatni szeretné a magyar kerékpáros körversenyt, de az orvosok nem tanácsolják neki.

A nyolcfős szökésében Kusztor Péter révén volt magyar versenyző. Az élboly mintegy két és fél perces előnyt dolgozott ki, a Novo Nordisk 37 éves bringása a második, tiszaújvárosi gyorsasági részhajrá előtt szakadt le társairól, miközben a mezőnyben többen is elestek.

A tömegjelenet azonban nem itt történt, hanem hatszáz méterrel a cél előtt, a sárga trikós Olav Kooij olyan szerencsétlenül járt, hogy nem is tudta befejezni a versenyt.

A sprintben Fabio Jakobsen bizonyult a leggyorsabbnak, a második a francia Rudy Barbier lett. A szakaszgyőztes értékelésében kifejtette, egész nap nagyon meleg volt, és bár sok folyadékot vesztett, jól érezte magát.

„Néha nyersz, néha veszítesz: szerdán nem voltam a legjobb helyzetben, de mivel az elmúlt négy hétben nem sokat versenyeztem, még vissza kell szerezni a formámat. Nem volt könnyű nap, de örülök, hogy a vége így alakult számomra.

Hallottam a bukásról, remélem, senkinek sincs komolyabb baja! Szerencsére én nem voltam benne, mert előrébb voltam, de sosem jó egy bukás háromszázzal a vége előtt – ha valaki, hát én tudom…

– utalt Jakobsen a 2020-as lengyel körversenyen egy sprintbefutóban elszenvedett súlyos balesetére.

Dina, aki az összetett legjobb magyarjaként a fehér trikót viselheti, elárulta: a kezdés nem volt egyszerű, az oldalszél kifejezetten kedvezőtlen számára, nem is tudott elöl maradni, viszont sokat dolgoztak, hogy felzárkózzanak.
“Sajnos a bukásban nem volt szerencsénk, benne volt a sprinterünk, nekem is meg kellett állni” – mondta Dina.
A vasárnapig tartó, 905 kilométer össztávú magyar körversenyen pénteken a Sárospatak és Nyíregyháza közötti 154 kilométeres etap következik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik