Sport

Fetter Erik top 10-es eredményben bízva megszökött, de leszakadt

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A német Lennard Kämna nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát kedden, amelynek nagy részét Fetter Erik szökésben töltötte. Az összetett első helyét a másodikként célba érő spanyol Juan Pedro López vette át, írta az MTI.

A három magyarországi etap és az utazással töltött hétfői szünnap után kemény erőpróba várt a 105. olasz körverseny mezőnyére, első kategóriás hegyi befutóval az Etnán. A szakasz eleje a magyarországi mezőnyetapokhoz képest nyugtalan volt, több bukás történt – az egyikben egy motoros is érintett volt – és sokkal nehezebben engedték el a nap szökését is.

Kapcsolódó
Motorbiciklis borította föl a Giro d'Italia mezőnyét
A negyedik szakasz nem indult zökkenőmentesen.

Végül 14 bringás tudott eltekerni, ott volt köztük Fetter Erik (EOLO-Kometa) is, csoportjuk 11 perc közeli előnyt tudott kidolgozni. A sort az olasz Stefano Oldani bontotta meg 28 kilométerrel a cél előtt, a záró húsz kilométerre pedig teljesen széthullott az élboly, Fetter is leszakadt riválisairól. A szökevények közül előbb Juan Pedro López, majd Lennard Kämna iramodott Oldani után, le is hagyták az olaszt.

A szakaszelsőségért annak tudatában meccselt Kämna és a spanyol, hogy utóbbi át fogja venni a rózsaszín trikót. Az utolsó kanyarban López hibázott, így az etapot elvitte a német bringás, akinek a Tour de France után immár az olasz körversenyről is van szakaszsikere. Az összetett elsőséget pedig López vette át a három napig éllovas Mathieu van der Poeltól, aki a várakozásoknak megfelelően korán leszakadt a főmezőnyről.

Kisebb meglepetésre az utolsó tíz kilométerre a 2017-es győztes, eddig harmadik helyen álló holland Tom Dumoulin is leszakadt az esélyesek csoportjától, akárcsak a kétszeres győztes olasz Vincenzo Nibali. Az összetett siker várományosainak többsége azonban együtt, két és fél perces lemaradással érkezett meg az 1892 méteres tengerszint feletti magasságban lévő célba.

„Az volt a cél, hogy szökésbe kerüljek, mert valószínűsítettük, hogy a szökés hazaér, és a vége feküdhet nekem. A taktikánk jónak bizonyult, hiszen a mi szökésünkből került ki a győztes, de sajnos én az emelkedő aljában leszakadtam, így nem tudtam harcolni a győzelemért.

Az emelkedőn eléggé rosszul éreztem magam, messze voltam a legjobb formámtól, és emiatt kicsit csalódott vagyok, mert ma minimum egy top 10-es eredményt is el lehetett volna érni

– idézte az EOLO-Kometa közleménye Fettert, aki végül 12 és fél perc hátránnyal a 65. helyen ért célba.

Valter Attila (Groupama-FDK) egy perccel mögötte érkezett meg és 70. lett, míg Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) Van der Poel csoportjában, majdnem 23 perccel Kämna után tekert be.

Csípőproblémák miatt kiszállni kényszerült a versenyről a kolumbiai Miguel Ángel López.

Szerdán a Catania és Messina közötti 174 kilométeres etap megtétele vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal – amelynek első három szakaszát rendezték Magyarországon – május 29-én a veronai időfutammal fejeződik be.

Giro d’Italia, 4. szakasz, Avola – Etna-Nicolosi, 172 km, hegyi befutó

1. Lennard Kämna (német, BORA-hansgrohe) 4:32:11 óra
2. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) azonos idővel
3. Rein Taaramäe (észt, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 34 másodperc hátrány
…65. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 12:32 perc hátrány
…70. Valter Attila (Groupama-FDJ) 13:31 p h.
…97. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 22:54 p h.
…107. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) azonos idővel

 

Az összetett élcsoportja:
1. López 14:17:07 óra
2. Kämna 39 másodperc hátrány
3. Taaramäe 58 mp h.
…61. Valter 13:27 perc hátrány
…64. Fetter 14:33 p h.
…132. Peák 29:13 p h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik