Sport

Valter Attila: Büszke magyarrá tettetek, most mi jövünk

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Bár a Grande Partenza, vagyis a Giro d’Italia rajtja, valamint első három szakasza Magyarországon volt, a hétfői szünnapon megérkezett Szicíliába a mezőny, kedden pedig olyan etap jön, amely az Etnán, hegyi befutóval ér véget.

A mezőny három magyarja közül az összetett éllovasnak járó rózsaszín trikót tavaly három napig viselő Valter Attila a Facebook-oldalán még egy kicsit visszatekintett a rajtra, azt üzente ugyanis, hogy az egyik legbüszkébb magyarrá tették a hazai drukkerek.

„A tegnapi harmadik szakasszal megmutattuk, hogy három a magyar igazság. Büszke vagyok a szurkolókra, a szervezőkre, az országomra. Minden versenyző életre szóló élményekkel távozik hazánkból, mi hárman Erikkel és Barnával pedig még sokkal többel. Életünk végéig motiválni fog ez a felejthetetlen hét!

Ennyire még talán semmit nem élveztem az életben, mint ezt a három szakaszt!🤍💚

+1 a ráadás: ideje beépíteni a lábakba azt a rengeteg szurkolást amit kaptunk és mindent megtenni, hogy visszaadjuk ezt eredmény formájában” – írta Valter.

A 176 fős mezőnyből 175-en maradtak versenyben, csak a szlovén Jan Tratnik adta fel a viadalt. Összetettben az első szakaszon győztes holland Mathieu van der Poel áll az élen, de a rózsaszín trikót nehéz lesz megvédenie az Etnán. Valter Attila a 40., Fetter Erik a 101., Peák Barnabás pedig a 167. helyről várja a folytatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik