Sport

Hosszú Katinka: Akár boldog is lehetnék, de veszíteni sosem jó

Kovács Anikó / MTI
Kovács Anikó / MTI

A női 200 méteres vegyesúszás döntője volt az egyik leglátványosabb az országos bajnokság nyitónapján, ugyanis a féltávnál még közel két másodperces hátrányban lévő Sebestyén Dalma lehajrázta a szám világcsúcstartóját és világbajnokát, Hosszú Katinkát és egy századdal megnyerte a számot.

Kapcsolódó
Fantasztikus hajrával győzték le Hosszú Katinkát az ob-n
A 200 méteres vegyesúszás féltávjánál még közel két másodperc volt Sebestyén Dalma hátránya, aki aztán egy századdal nyerni tudott.

„Nagyon boldog vagyok, az idő miatt is, meg hogy sikerült legyőznöm Katinkát, még ha ennyivel is. Eleinte nem igazán figyeltem, merre van, csak az utolsó hosszon kezdtem látni, hogy fel tudok rá jönni, és óriási öröm, hogy végül sikerült megelőznöm, ha némi szerencsével is” – idézte a győriek győztes úszóját a Magyar Úszó Szövetség közleménye.

Kovács Anikó / MTI

A háromszoros olimpiai bajnok azt mondta, az előzetesen eltervezett időeredményt sikerült szállítania.

2:12-t akartam, ez megvan, akár boldog is lehetnék, de veszíteni sosem jó, pláne nem egy századdal.

Igazából ez a második ötvenes medencés versenyem Tokió után, továbbra is látszik, hogy nekem mi hiányzik a legjobban – de azon dolgozom, hogy a világbajnokságra rendben legyek. Az biztos, hogy ki akartam úszni magam, és ahogy most érzem magam, az alapján mondhatom, sikerült” – mondta Hosszú.

A debreceni országos bajnokság szombatig tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik