Sport

Mikkel Hansent sokkolta a tüdőembólia híre, de már túl van az életveszélyen

KISBENEDEK Attila / AFP
KISBENEDEK Attila / AFP
Túl van az életveszélyen, de a mostani idényben már nem játszhat Mikkel Hansen, a Paris Saint-Germain olimpiai, világ- és Európa-bajnok kézilabdázója, aki múlt heti térdműtétjét követően tüdőembóliát kapott.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok játékos a szezon végén búcsúzik Párizstól és a nyártól otthon, az Aalborgban folytatja pályafutását.

Kapcsolódó
Megdöbbentőnek tartja a győri kézielnök végkielégítését a polgármester
Győr tanult a korábbi hibákból, nem akar egyszemélyes gazdasági társaságot tulajdonosnak.

A dán klub igazgatója, Jan Larsen úgy nyilatkozott, nagyon megijedt, amikor meghallotta a hírt.

„Megdöbbentett a dolog, szerencsére sikerült beszélnem Mikkellel. A legfontosabb, hogy a körülményekhez képest jól van” – nyilatkozta az EkstraBladetnek.

Kapcsolódó

A kézilabdázót most vérhígító gyógyszerrel kezelik, így 4-6 hónapot ki kell hagynia, de ez új klubjánál nem feltétlenül okoz neki hátrányt, hiszen egyébként is egy hónappal később kezdené meg csak a felkészülést.

Ahogy a Dániasport megírta, a dán törvények szerint aki tíz év után tér vissza az országba, alacsonyabb adókulccsal csatlakozhat a dán munkaerőpiachoz. Ezzel az adózási lehetőséggel élve érkezik haza Mikkel Hansen, aki így csak augusztus 21-én (tíz év és egy nap külföldi munkavállalás után) veszi fel a munkát. Addigra pedig akár fel is épülhet teljesen.

Amiről beszéltünk, az csak kettőnkre tartozik, de azt elmondhatom, hogy ő maga is sokkot kapott, amikor meghallotta a diagnózist.

Szokatlan és drámai volt a helyzet, de szerencsére jó kezekben volt, olyanok felügyeltek rá, akik tudták, mit kell csinálni” – tette hozzá Larsen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik