Sport

Három éve visszavonult világbajnok segíthet a Bundesliga élcsapatán

Laurent Lairys / DPPI via AFP
Laurent Lairys / DPPI via AFP

A Magdeburg komoly pontelőnnyel vezet, a dobogó másik két pozíciójáért pedig nagy harcot vív a Kiel, a Flensburg és a Füchse Berlin férfi kézilabdacsapata a német Bundesligában.

Kapcsolódó
Az ellenőrző bizottsági tag szerint Bartha Csaba távozna a győri kézicsapat éléről, de 80 milliós végkielégítést kér
Morvay László úgy véli, felvetődik a súlyos aránytalanság gyanúja, ezt pedig nem hagyhatja szó nélkül.

A fővárosiakat nagy hátrány érte azzal, hogy a Wisla Plock elleni Európai Liga-csoportmérkőzésen megsérült Johan Koch válla.

A 31 éves beállós helyére így igazolni kellett valakit, de a befutó személye még a szurkolók számára is meglepetés lett.

„Gondolkodtunk, hogyan tudnánk pótolni, de az átigazolási időszak februári lezárása óta csak olyan játékost igazolhattunk, aki nem játszott, nem rendelkezett szerződéssel. A választék korlátozott volt.

Beszéltem néhány beállóssal telefonon, és Igor Vori volt az, aki azonnal kijelentette, hogy elvállalja, és bízik abban, hogy a szezon végéig tud segíteni nekünk

nyilatkozta Stefan Kretzschmar, a klub igazgatótanácsának tagja.

Hozzátette, Vori személyében egy nagyon tapasztalt kézilabdázó érkezik, aki amennyire csak lehetséges, tehermentesítheti Mijajlo Marsenicet.

A probléma csupán annyi, hogy a horvátok 41 éves olimpiai és világbajnok klasszisa (aki megfordult többek között a Hamburg, a PSG és a Barcelona csapataiban is) három éve visszavonult, így kérdéses, hogy mit tud hozzátenni a csapat játékához.

Vori 2018-ban a Zagreb színeiben játszott legutóbb, majd 2020 júniusa és októbere között edzette is a csapatot.

Jelenleg az U21-es horvát válogatott szövetségi edzője, de ezt a munkáját a visszatérése miatt a szezon végéig felfüggesztette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik