Sport

„Konkoly megváltoztatta állspontját” – nyílt levélben válaszolt az NB I-es kézicsapat a vádakra

facebook.com/vkkftveszprem
facebook.com/vkkftveszprem

Hétfőn távozott posztjáról Konkoly Csaba, a férfi kézilabda NB I-ben szereplő HE-DO B. Braun Gyöngyös vezetőedzője.

Az már télen kiderült, hogy Konkoly a következő szezontól a Fejér-B.Á.L. Veszprémet irányítja, helyére pedig Bíró Balázs érkezik. A gyöngyösiek közleménye szerint a „kisveszprém” megkereste Konkolyt és az egyesületet, hogy a szezon hátralévő részében a tréner vegye át a csapatot, és az évadot már az ő irányításával zárja a klub.

Csaba az első felkérésre nemet mondott. Néhány nap elteltével felkérésétől a Fejér-B.Á.L. Veszprém csapata is visszalépett, ellehetetlenítve ezzel Konkoly mester munkáját

– írta akkor a gyöngyösi csapat.

Kapcsolódó
Súlyos döntés, nem saját elhatározásból – távozik az NB I-es kézicsapat edzője
Az már korábban eldőlt, hogy Konkoly Csaba elhagyja majd a Gyöngyöst és új munkát vállal, de a váltás a tervezettnél korábban megtörtént. A klub közleményt adott ki az okokról.

Éles József, a veszprémiek elnöke azonban egy velhir-hu-nak küldött nyílt levélben cáfolta a gyöngyösiek közleményét. Ebből a levélből többek között kiderül, hogy

  • Konkoly Csaba veszprémi szerződtetésének bejelentését 2021. 12. 11-én tették meg, menedzserének, Szörnyi Attilának a kérése alapján.
  • Konkoly és a gyöngyösi klub tavaszi megkeresése 2022. 02. 28-án történt, amelyre egyértelműen elutasító válasz érkezett.
  • Konkoly megváltoztatva álláspontját 03.14-én jelezte, hogy mégis vállalná a tavaszi mérkőzéseket. Ekkor már egyértelműen a Fejér-B.Á.L. Veszprém válasza volt nemleges. A két időpont között már az Éles József, Danyi Gábor kettős mellett döntött a klub.
  • A Fejér-B.Á.L. Veszprém visszautasítja, hogy ellehetetlenítette Konkoly Csabát.

Éles József így zárja levelét: „viselkedésünk, kommunikációnk minden helyzetben a sportszerűségen és az etikán alapul! Visszautasítunk minden olyan feltételezést, amely ennek ellenkezőjét állítja, különös tekintettel azokra, melyek nélkülöznek minden valóságalapot”.

Konkoly Csaba 2017-től volt vezetőedző, eleinte stabil középcsapatot csinált a Gyöngyösből, amely a 2020-ban csonkán lezárt bajnokságban a harmadik helyen állt. Abban az évben az EHF Kupában is elindulhatott a Gyöngyös.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik