Sport

„Egy hét alatt nem lettem Rambo” – ötnapos kiképzés után háborúba indult a teniszsztár

Dave Hunt / EPA / MTI
Dave Hunt / EPA / MTI

Alekszandr Dolgopolov egykor a világ harmadik legjobb teniszezője volt. 2011-ben negyeddöntős az Australian Openen, nyert három ATP-tornát, és hétmillió dollárt keresve hivatalosan tavaly vonult vissza.

Kapcsolódó
Kiutasítanák Svájcból Putyin állítólagos szeretőjét, az athéni olimpiai bajnokot
Az egykori ünnepelt sportcsillag, Alina Kabajeva állítólag Putyin szeretőjeként, négy közös gyermekükkel Svájcban rejtőzködik.

A 33 éves, kijevi születésű sportoló most csatlakozott hazája seregéhez, hogy megvédje Ukrajnát az orosz inváziótól.

„Amikor kitört a háború, már Törökországban voltam, oda vittem a húgomat és anyámat, mert a világ legjobb hírszerző ügynökségeitől kiszivárgott információk alapján rájöttem, hogy Kijev és az egész ország ellen egy nagy háború van kibontakozóban” – nyilatkozta.

„Elkezdtem gyakorolni a lövészetet, és örültem, hogy egy volt katona öt napig segített a kiképzésben, köszönöm is ezt török barátaimnak.

Egy hét alatt nem lettem Rambo, de sokkal nagyobb biztonságban vagyok a fegyverekkel és 25 méteres távolságból ötből háromszor eltalálom a célt.

Azt mondta, megismerkedett még néhány férfivel, akik azt tervezték, hogy Ukrajnába mennek, és amikor készen álltak, együtt indultak útnak. De kis kitérővel, ugyanis Zágrábban vásároltak néhány golyóálló mellényt és más szükséges holmit maguknak.

„Áthaladtunk Európán és Lengyelországból beléptünk Ukrajnába. Jelenleg itt vagyok Kijevben. Ez az én otthonom és megvédjük azokkal, akik maradtak és segítünk, ahogy tudunk” – tette hozzá.

„Nem fogom elítélni azokat a férfiakat, akik elmentek. A háború félelmetes és nem mindenki áll készen, mindannyiunknak van vesztenivalónk.

De tudd, hogy mindenki ki tudja venni a részét, és még ha nem is küldenek csatába, akkor is segíted az emberek hitét azzal, hogy csak ott vagy és segítesz. Ne félj csatlakozni, gyere vissza!

Kiemelt képen az ukrán Olekszandr Dolgopolov a 2018-as brisbane-i tenisztorna negyeddöntõjében Nick Kyrgios ellen. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik