Sport

Piros szerint főleg a tüdeje nem bírta, Fucsovics egyenlített

Dan Himbrechts / MTI / EPA
Dan Himbrechts / MTI / EPA
Piros Zsombor két szettben kikapott pénteken Alex de Minaurtól, de Fucsovics Márton a papírformát igazolva legyőzte Thanasi Kokkinakist pénteken, így 1-1 az állás a Sydneyben zajló Ausztrália-Magyarország tenisz Davis Kupa-selejtezőn.

A világranglistán 240. Piros ellenfele a 30. helyezett Alex de Minaur volt a 10 500 férőhelyes Ken Rosewall Arenában, ahol meglepetésre csak mintegy kétezer szurkoló várta a 28-szoros bajnok hazaiakat és a magyar válogatottat.

Kapcsolódó
Legyőzte orosz ellenfelét az ukrán teniszezőnő, aztán felajánlotta a pénzdíját a hadseregnek
Az a küldetésem, hogy egyesítsem a teniszes közösséget az Ukrajna melletti kiállásban, mondta Szvitolina.

A 22 éves Piros bátor játékkal kezdett, és nem látszott rajta közelmúltbeli hasfalhúzódása, illetve Covid-fertőzése: ellenfele bréklabdáinál sem remegett meg, és a hosszú labdameneteket is remekül bírta. A szett első és egyetlen brékje magyar szempontból a legrosszabbkor következett be, 5:6-nál Piros játszmalabdánál kettős hibát ütve, semmire elvesztette az adogatását, és ezzel a 44 perces szettet is.

A folytatásban az Australian Open 2017-es junior bajnoka összeszedte magát, és egy olyan szakasz után, amelyben 16 pontból csak kettő lett az övé, a meccs során először bréklabdákhoz jutott. A spanyol állampolgársággal is rendelkező De Minaur azonban hárította őket, miközben a párás körülmények miatt egy alkalommal szerva közben(!) kirepült az ütő a kezéből. A 23 éves rivális 3:1-nél ismét lépéselőnybe került, és mivel Piros nem tudott visszabrékelni, sőt, ismét elbukta az adogatását, 1 óra 25 perc elteltével az ausztrálok megszerezték a vezetést.

„Úgy mentem ki a pályára, hogy nyerni akarok, és mindent kiadtam magamból úgy, mint Torinóban” – utalt arra a magyar szövetség által közzétett videóban Piros, hogy a tavalyi DK-döntőben meglepetésre az esélyesebb ausztrál John Millmant és horvát Marin Cilicet is megverte.

Bár az edzéseken úgy éreztem, a Covidból még nem tudtam százszázalékosan felépülni, nagyjából 80 százalékosnak éreztem magam, főleg a tüdőm nem bírta.

Piros elmondta, noha ellenfele jól játszott, neki is voltak esélyei, de a bréklabdáknál nem volt elég pontos. Hozzátette, mindezek ellenére vállalja a játékot szombaton is.

Fucsovics szó szerint leizzadt a győzelemért

Fucsovics győzelmi kényszerben lépett pályára, a háló túloldalán a 99. helyezett Thanasi Kokkinakis állt, aki a januári Australian Open óta nemzeti hősnek számít, miután Nick Kyrgios oldalán meglepetésre megnyerte párosban a Grand Slam-tornát. Kettejük eddigi egyetlen találkozóját Fucsovics nyerte tavaly Miamiban.

A második találkozón a magyar csapat legjobbja 3:2-nél brékelt, és stabil alapvonaljátékkal 5:2-je is volt, ám 5:3-nál nem tudta kiszerválni a játszmát, és 25 éves riválisa utolérte őt. A szett végül rövidítésbe torkollott, melyben Fucsovics 4-1-re elhúzott, és innentől már nem rontott, így 64 perc alatt hozta a játszmát.

A folytatásra a nyíregyházi teniszező a fülledt időjárás miatt ismét átöltözött, de a görög származású közönségkedvenc másodszor is elvette az adogatását, és 3:0-ra meglépett. Innentől már nem volt visszaút a 30 éves magyar számára, a lendületbe jövő Kokkinakis alig 33 perc alatt egyenlített.

Az utolsó felvonásban Fucsovics húzott el 3:0-ra, aztán egy-egy újabb brékkel hamarosan 5:2 lett, ekkor már az ellenfél sem hitt igazán a sikerben, s végül 2 óra 27 perc után a magyar tábor ünnepelhetett.

„Nagyon fizikális meccs volt, úgy nézek ki, mintha a medencéből jöttem volna” – mondta a pályán adott nyilatkozatában Fucsovics.

Szeretem ezt a pályát, a labdákat és a hangulatot is, külön köszönet a kilátogató magyar szurkolóknak. Thanasi a második szettben hatalmas tenyereseket ütött, de utána sikerült megtörnöm a ritmusát.

Fucsovics hozzátette, remélhetőleg alszik egy nagyot a szombati két meccse előtt, mivel a De Minaur elleni mérkőzésének még biztosan lesz tétje, kiélezett csatára számít.

Szombaton magyar idő szerint hajnali 3-kor a páros mérkőzéssel folytatódik a párharc, melyre Fucsovicsot és Marozsán Fábiánt jelölte Nagy Zoltán kapitány, míg a túloldalon Lleyton Hewitt a John Peers, Luke Saville kettősben bízik. A szombati egyéni mérkőzéseken Fucsovicsra De Minaur, Pirosra Kokkinakis vár.

A sydneyi csata győztese részt vehet a DK-döntő szeptemberi csoportküzdelmeiben – ahonnan a legjobbak a novemberi negyeddöntőbe kerülnek –, míg a vesztes szeptemberben osztályozót vív a világcsoportban maradásért.

Davis Kupa, selejtező

Ausztrália – Magyarország 1-1 – állás az első nap után
Alex de Minaur – Piros Zsombor 7:5, 6:2
Fucsovics Márton – Thanasi Kokkinakis 7:6 (7-4), 1:6, 6:3

 

A szombati program:
John Peers, Luke Saville – Fucsovics Márton, Marozsán Fábián
Alex de Minaur – Fucsovics Márton
Thanasi Kokkinakis – Piros Zsombor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik