Sport

Lékai: Az lenne a legjobb, ha máris kezdhetnénk az Európa-bajnokságot

MTI / EPA / AFP pool
MTI / EPA / AFP pool
Lékai Máté szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai más világversenyekhez képest fokozottabban érzik magukon a nyomást a jövő csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.

A Telekom Veszprém irányítója az MTI-nek szerdán úgy fogalmazott, ősz óta érzik a szokásosnál jelentősebb médiaérdeklődést, illetve fokozottabb nyomás van rajtuk, és lehetséges, hogy néhány játékos ezt nem kezeli olyan jól, és negatívan fog hatni a teljesítményére.

Kapcsolódó
Egy veszprémi és egy szegedi kézis is koronavírusos lett
A stábból négyen, köztük a szövetségi kapitány is megfertőződött.

„Összességében sokkal több pozitív oldala van annak, hogy hazai pályán játszhatunk, pláne ennyi néző előtt. Ráadásul először lesz Magyarországon férfi világverseny kézilabdában, szóval remélem, mindez nagyon pozitívan fog hatni ránk és az eredményre is” – nyilatkozta.

Hozzátette, nagyon várják már a kezdést, számára például ez a legrosszabb időszak, amikor közeleg a rajt, de még csak edzések vannak, a két felkészülési mérkőzésen sérülések is történhetnek, ráadásul a koronavírus-járvány miatti bizonytalansággal is meg kell küzdeniük.

Az lenne a legjobb, ha most kapnánk két nap pihenőt, aztán máris kezdhetnénk az Európa-bajnokságot.

Az edzőmeccsekről elmondta, szeretnének nyerni, de a végeredmény másodlagos lesz, mert maximálisan arra összpontosítanak majd, amit a hollandok ellen akarnak játszani.

„Mindegy, hogy a fehérorosz vagy a bahreini csapat máshogy védekezik, mint a holland, akkor is azt a figurát fogjuk gyakorolni, amit az Eb-n szeretnénk megvalósítani. Kemény munkából jövünk, tehát biztosan nem leszünk nagyon frissek, a gyakorlásé lesz a főszerep” – vélekedett.

Kapcsolódó
Kihagyja az Eb-t a Veszprém kézis klasszisa
Nem épült fel combizomsérüléséből, így Petar Nenadic csak a lelátóról szoríthat a szerbeknek.

A magyar szövetség hétfőn jelentette be, hogy Chema Rodríguez edző családjában több megbetegedés történt, így egyelőre nem csatlakozhatott a csapathoz.

Akkor még úgy tűnt, hogy a hét közepén megérkezhet Magyarországra, a jelenlegi helyzet szerint azonban mindez csak a jövő hét elején történhet meg.

A spanyol edző addig élő videokapcsolat segítségével kíséri figyelemmel az edzéseket, vagyis látja és hallja, ami a gyakorlásokon történik, és el tudja mondani a véleményét a játékosoknak, illetve a szakmai stáb többi tagjának.

„A világjárvány mindent felülír és extrém szituációkat teremt, lassacskán két éve ennek az árnyékában élünk. Megpróbáljuk ebből a rossz helyzetből is a legjobbat kihozni.

Persze, jobb lenne, ha Chema is itt lehetne velünk, de más válogatottaknál a játékosok fertőződtek meg, szóval mindenhol vannak problémák

– mondta Lékai.

Hozzátette, reményei szerint a spanyol edző a jövő héten tényleg csatlakozhat hozzájuk, mert nagyon jó volna, ha az Európa-bajnokságon a csapat mellett lehetne.

A magyarok csütörtökön 18 órától Fehéroroszországgal, szombaton 18 órától pedig Bahreinnel játszanak edzőmérkőzést Szigetszentmiklóson.
A január 30-ig tartó kontinenstorna B csoportjában jövő csütörtökön 20.30-tól Hollandiával, jövő vasárnap 18 órától Portugáliával, majd január 18-án 18 órától Izlanddal találkoznak a budapesti MVM Dome-ban. A középdöntőbe az első két helyezett jut.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik