Sport

„Terveztem, hogy indulok a MOB-elnöki posztért, ez lehet előbbre kerül”

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

2021 utolsó előtti napján eldőlt, hogy változás lesz a Magyar Olimpiai Bizottság élén, ugyanis a bizalmi szavazáson Kulcsár Krisztián leváltása mellett döntöttek 24-18 arányban (egy érvénytelen szavazat mellett) a tagok. Kulcsár a döntést elfogadta, január 31-ével lemond a posztjáról.

Kapcsolódó

A Telex a napokban azt írta, utódként felmerült már Gyulay Zsolt, valamint Gyulai Márton neve is. Előbbi a rendkívüli közgyűlés után az Indexnek azt mondta:

Nem teszek úgy, mintha semmiről nem tudnék.

A kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok egykori kajakozó 2010 óta a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója. Nem titkolta, hogy ő is tervezte, hogy indul a posztért a jövőben.

„Volt egy elképzelésem, 2024-ben terveztem volna, hogy harcba indulok a MOB-elnöki posztért, amikor betöltöm a hatvanat. Lehet, hogy most mindez előbbre kerül, nem tudom. A MOB-elnöki posztra fel kell kérni az embert, majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok a közeljövőben” – mondta Gyulay Zsolt.

Kapcsolódó
Kulcsár Krisztián: Egy kis politikai bölcsesség is kellett volna
A Magyar Olimpiai Bizottság leköszönő elnöke már tudja, mit csinált volna másképp.

Az új elnök megválasztási folyamatával kapcsolatban egyelőre többféle forgatókönyv létezik. Az alapszabály szerint február 15-ig kellene összehívni az elnökválasztó közgyűlést, de a szervezetnek az az érdeke, hogy a pekingi olimpia miatt már február elejére kiírja. A döntés az elnökség kezében van, amely legközelebb várhatóan január 12-én fog ülésezni.

Ami biztos, hogy a pekingi téli olimpiára Kulcsár Krisztián már nem utazik el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik