Sport

Golovin Vlagyimir: Hazudtam. Azt mondtam, 29 kapott góllal nem lehet nyerni

PressFocus/MB Media/Getty Images
PressFocus/MB Media/Getty Images

A magyar válogatott 32-29-re győzte le a cseh csapatot szombaton a női kézilabda-világbajnokság második csoportmeccsén.

Kapcsolódó
Klujber Katrin gólzáporával behúzta a magyar válogatott a csehek elleni meccset
Nem volt lehengerlő a magyar válogatott, de behúzta a fontos győzelmet.

A Szlovákia elleni találkozó után újra 29 gólt kapó magyar együttes szövetségi kapitánya, Golovin Vlagyimir picit feszülten lépett a kamerák elé, de rögtön viccesen kezdte nyilatkozatát.

Tegnap hazudtam. Azt mondtam, hogy 29 kapott góllal nem lehet nyerni, aztán ma is sikerült. A védekezésünk valamennyit javult, de kiderült, hogy a visszarendeződésünk nem működik. A könnyű gólok számában veszítettünk a cseh csapat ellen. Tehát van még egy feladat, amin kell majd javítani a következő meccsig

értékelt Golovin.

A magyarok hétfőn 20.30-tól a szintén százszázalékos Németország ellen zárják a csoportkört. Ezután a középdöntőre készülhet már Golovin csapata, ide az első három helyezett jut tovább, és magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményeiket. A magyar együttes a középdöntőben a Koreai Köztársasággal és Dániával, illetve a Kongói DK-val vagy Tunéziával találkozik Granollersben, ahova két pontot már biztosan visz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik