Sport

„A Spartacus elnöke figyelmeztetett, vigyázni kell Turival, mert kemény ember”

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Cseh Lászlóval készített interjúnk lavinát indított el. Egyre másra szólalnak meg azok a pályafutásukat már befejező úszók, akik Turi György mesteredző verbális és tettleges túlkapásairól mesélnek. Cikkünkben a korábbi klubelnöke, kollégái megszólaltatásával arra keressük a választ: miért nem derült ez ki korábban, miért nem szóltak?

Turi György mesteredző erőszakos módszereiről legutóbb Orsovai Péter vallomása jelent meg. Az Origónak, az „Orso”  becenévre hallgató, ma már 47 éves férfi elmesélte: ő az a fiú, akire egy másik kortárs úszónő, Kiss Noémi korábban utalt, mint akit Turi „a wc-ben szadista módon megvert”.

Kapcsolódó
Cseh László: Lelki terrorban éltünk, ez nem kérdés
Nagyinterjú minden idők legsikeresebb nem olimpiai bajnok úszójával, aki az első és a második hely közti különbségről, Michael Phelpszről, a vízben sírásróla , félelemről és arról is vall, ki és miért gondolja azt, hogy csak az a jó versenyző, akit sikerül testileg, lelkileg megtörni.

Turi munkáltatója, a Kőbánya SC (KSC) jelenlegi vezetése november 10-én kiadott egy közleményt. György István államtitkár, a klubot 2014 óta irányító elnök ebben úgy fogalmaz: „Amióta ezt a tisztséget betöltöm, sem sportolótól, sem szülőtől, sem edzőtől soha semmilyen panasz vagy információ nem jutott tudomásomra arról, hogy Turi György bármelyik úszóval szemben helytelen magatartást tanúsított volna.”

Az 1990 és 2002 között a X. kerületet polgármesterként irányító, fideszes György a közleményben azt is írja, „a KSC elnöksége legközelebbi ülésén alakítja ki álláspontját.” Tehát Turi munkáltatója egyelőre nem vizsgálta az ügyet.

Pedig az úszóedző november 11-én a Magyar Úszó Szövetség elnökségi ülésén már bejelentette: a szövetség által felállított vizsgálóbizottság jelentésének elkészültéig önként felfüggeszti a MÚSZ szakmai alelnöki, illetve edzőbizottságban betöltött elnöki tevékenységét. Úgy tudjuk, a KSC ominózus elnökségi ülését november 24-én, szerdán tartják, a fő napirendi pont kifejezetten Turi György ügye lesz.

Miért nem látott napvilágot eddig egyetlen eset sem?

A Spartacus SC ből 2005-ben vált ki az úszószakosztály. Akkor igazolt át az összes edző, versenyző a Kőbánya SC-be, amelyet akkoriban Öcsi Gábor elnökölt. A KSC korábbi első embere honlapunk kérdésére elmondta, a klub akkoriban kimondottan szabadidősporttal foglalkozott. Branda Gyula birkózó volt az első élsportoló fecske, akivel megalapították a birkózószakosztályt, utána jött az úszás 2005-ben, amely a mai napig a zászlóshajó, olimpiai szemüvegen keresztül nézve messze a legeredményesebb szakosztály.

Kapcsolódó
Turi György: Ez vagyok én, a lelki terrorista
Cseh Lászlóval készült beszélgetésünk óta az egyik legsikeresebb magyar úszóedzőt egyre-másra vádolják korábbi versenyzői. Verésről, megtörésről, molesztálásról beszélnek. Négy évtizedes karriert áttekintő nagyinterjúnk.

„A Spartacusról való leválás után Turi György eredendően saját egyesületet akart alapítani. Ám a sportfelügyelőséget vezető Hajdú Péter (jelenleg a KSC alelnöke) javaslatára az akkori polgármester, Andó Sándor ragaszkodott ahhoz, hogy ha már Kőbányán van az uszoda, maradjon az úszás itt. Így vált a Kőbánya SC 12 milliós szabadidőklubból 120 milliós költségvetésű kiemelt egyesületté.

Amikor átkerült hozzánk az úszás, Pazár Sándor a Spartacus elnöke figyelmeztetett, vigyázni kell Turival, mert kemény ember. Ezt akkoriban úgy értelmeztem, biztosan kemény kezű szakosztályvezető, aki tudja, mit akar, és azt hogyan érvényesítse

– elevenítette fel a történetet Öcsi Gábor. (Pazárt sajnos már nem tudjuk megkérdezni, mire gondolhatott jó tanácsával, a MOB tiszteletbeli tagja idén január 6-án elhunyt.)

A jelenleg a Magyar Birkózó Szövetségben dolgozó nyugdíjas sportvezető elmondta azt is, Turinak vele és a KSC elnökségével szemben csak annyi kikötése volt, hogy senki ne szóljon bele szakosztálya dolgaiba.

„Személyesen jártam ki hozzá megbeszélni a szakosztály pénzügyeit, mire van igényük, arra költik-e a költségvetést, amire kérték.

Ilyenkor gyakran azt tapasztaltam, hogy az uszodai hangvétel kőkemény, talán túl keményen is beszélt, kiabált az edzőkkel és a versenyzőkkel is, de gondoltam, itt ez a módi, akinek nem tetszik, odébbáll, vagy szól. Velem mindig udvariasan beszélt, de éreztette, hogy nem lehet beleszólni a dolgukba, mert ők hozzák az eredményeket, miattuk tízszereződött meg a költségvetésünk

– tette nyilvánvalóvá Öcsi Gábor mióta és minek köszönhetően kapott hatalmat, szabad kezet a szakosztályában Turi.

Öcsi állítja, mindezek ellenére „a szülőktől, tanítványoktól mégsem érkezett soha negatív visszajelzés.” A szülők zömétől talán azért nem is jöhetett, mert a beszámolók szerint a kiscsoportos edzőket imádták. A Cseh-interjúnkból is az derül ki, a problémák akkor alakultak ki, amikor a gyerekek korban, tudásban érettekké váltak a Turi György által irányított versenyistállóhoz, a „Nagycsoporthoz”.

De vajon a korábbi főnökei, kollégái miért hallgattak?

Öcsi szerint Turi akkora fegyelmet tartott, hogy még ha akadt is bármiféle testi fenyítés, vagy más balhé, soha semmilyen ügy nem került a KSC évente 6-8 alkalommal ülésező elnöksége elé.

Nem tudtunk róla. Turi mindent elintézett szakosztályon belül. Az egyetlen, ami áttörte a falakat, Szepesi Nikolett 2013-as könyve, de azzal azért nem foglalkoztunk, mert az úszószövetség, a szakosztály, az úszók és néhány szülő is azon nyomban kiállt Turi mellett, mondván nem történt ilyesmi. Azaz rövidre zárták az ügyet.

Minthogy a szövetség is érintett, megkerestük Gyárfás Tamást. A Magyar Úszó Szövetség korábbi elnöke 1993 és 2016 között állt a sportág élén. Ez az időszak lefedi azt a kort, amikor a segédedző Turiból vezetőedző, majd szakosztályvezető vált. Gyárfásnak az úszósportban történt valamennyi rezdülés a tudomására jutott, Turit kifejezetten „emberének” tartották. Adja magát a kérdés, hogy 23 éves regnálása alatt jutott-e tudomására verbális vagy fizikai erőszakról szóló eset, érkezett-e panasz a mesteredzővel szemben.

„Hozzám nem érkeztek észrevételek. Semmi. Képzelje, Cseh Laci édesapjával egy iskolába jártam, a Kölcseybe, kifejezetten jóban voltunk, napi kapcsolatot tartottunk a fia miatt, de ő sem jelzett nekem semmit. A Szepesi-könyv kapcsán értesültem az első esetről. Niki helyesen járt el, de akkor nem nyíltak meg a szájak, kivéve Kiss Noémit, aki ha jól emlékszem, akkor is felszólalt, de nem csatlakoztak hozzá további versenyzők. Az első jelzés után lefolytattunk egy vizsgálatot: a nemzetközi szaktekintélyt, Herczog Máriát kértük fel, hogy mindent megelőzendő dolgozzon ki egy gyermekvédelmi programot, amely természetesen minden erőszakkal szemben érvényes. Lezajlott egy nagy továbbképző rendezvény, még egy angol előadót is felkértünk, az összes edző részt vett rajta. De mire a program tartalmat kapott volna, már lemondtam az elnökségről” – válaszolta kérdésünkre Gyárfás.

A Spartacusban Turival együtt dolgozott Milák Kristóf korábbi edzője, Selmeci Attila is, aki elhárította megkeresésünket. Annyit mondott, azon túl, amit a Telexnek nyilatkozott, nem kíván többet mondani. Az internetes portálnak úgy fogalmazott:

  • „Hadd ne legyek félreérthető: egyetlen eset is sok, de a nyolcvanas években kódolva volt sok sportágban, nemcsak az úszásban, hogy egy akarnok edző olyan módszerekhez nyúl, ami ma már elítélendő, viszont akkor teljesen megszokott és elterjedt volt.”
  • „Én is alkalmaztam olykor, nem vagyok büszke rá. Elnézést is kértem az érintettől, akivel már felnőttként megbeszéltem ezt a dolgot. De nem csak elfogadott volt egy meglegyintés, olykor maguk a szülők ösztönözték, hogy bánjunk nyugodtan kemény kézzel a gyerekekkel.”
  • „Amennyire belelátok, 1990 és 1999 között, amíg én közvetlen kollégája voltam Gyurinak, nem jött rá érdemi panasz. A sérelmek inkább 2000 utánra tehetőek, amikor vezető edzővé vált.”

Plagányi Zsolt is ebben az időszakban, pontosan 2001-ig állt a Spartacus úszószakosztály alkalmazásában, ahol a 2000-es olimpia végéig Kiss László volt a vezetőedző, azóta Turi György áll a szakosztály élén.

„Bontsuk ketté a dolgokat. Szakmai téren sokat tanultam a Spariban, ez elvitathatatlan.

Másrészt sok mindent láttam. Olyan módszereket is, amivel abszolút nem értettem egyet, és soha nem is alkalmaztam.

De ezeket nem szeretném kiteregetni, mert nem hiszem, hogy előre vinné a dolgokat. Inkább azt szeretném, ha megnyugodna végre az uszodák világa” – fogalmazott Plagányi.

Szerettük volna megszólaltani Egerszegi Krisztina testvérét, Egerszegi Klárát, aki szintén Turi mellett edzősködött a Spartacusban, ám nem reagált megkeresésünkre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik