Sport

Torna-vb: Mészáros az utóbbi évek legszebb sikerét érte el

A Győri AC tornásza a 14. helyen végzett a Kitakjúsúban zajló torna-világbajnokság férfi mezőnyének egyéni összetett döntőjében, amit pénteken a kínai Csang Po-heng nyert meg.

A magyar férfitornászok közül utoljára Supola Zoltán és Csollány Szilveszter kvalifikálta magát világbajnokságon a férfi egyéni összetett döntőjébe. (A Sydneyben olimpiai bajnok Csollány  a gyűrűdöntő miatt végül nem indult, ahol aztán ezüstérmet nyert.) A nevekből kikövetkeztethető, hogy mindez nem ma történt, még 1999-ben.

Azóta az egyszerűbb út felé ment a magyar férfi torna, hiszen egy szeren könnyebb tán sikert elérni, mint összetettben ezért inkább olyan szerspecialistákat neveltünk, mint Berki Krisztián. Tavaly ugyan a mersini Európa-bajnokságon ért el sikert a sportág, de egyrészt az ugye nem világbajnokság, másrészt Törökországban a top tízből kilenc európai nemzet nem vett részt.

Kapcsolódó
Kálnoki Kis Attila: Nagy átverés-show-t játszik a Magyar Torna Szövetség
A sportág szakszövetsége csodának adja el a jelentősen csonka Európa-bajnokságon szerzett csapatbronzot.

Így nyugodtan kijelenthetjük, Mészáros Krisztofer már azzal óriási bravúrt hajtott végre, hogy 82,632 ponttal a hatodik helyen jutott a világbajnokság 24 fős fináléjába.

A fiatal magyar tornász pénteken talajon kezdett, és bár erősebb gyakorlattal készült, mint amit a selejtezőben bemutatott, több mint két tizedponttal kevesebbet kapott (13,800). Lólengésben pontosan teljesített (13,716), több mint egy tizeddel többet gyűjtött, mint kedden, és ugyanez volt a helyzet a folytatásban gyűrűn is (13,066). A Győri AC tornásza a döntő felénél, három szert követően 16. volt.

Ugrásban több mint három tizeddel elmaradt selejtezőbeli eredményétől (13,833), de a legnagyobb visszaesés korláton volt, ahol csaknem egy teljes ponttal kevesebbet kapott (13,633) ezúttal, mint három napja, és ez nagyban befolyásolta a szereplését. A versenyt nyújtón zárta, amelyen sikerült némileg javítania (13,533), így végül a 14. helyen zárt 81,581 ponttal, ami ugyan több mint egy ponttal rosszabb, mint a kvalifikációbeli eredmény, de így is szép sikert ért el.

Tornász-világbajnokság

férfi egyéni összetett, világbajnok:

1. Csang Po-heng (Kína) 87,981 pont
2. Hasimoto Daiki (Japán) 87,964
3. Ilja Kovtun (Ukrajna) 84,899
…14. Mészáros Krisztofer 81,581

csütörtökön rendezték:
női egyéni összetett, világbajnok:

1. Anzselina Melnyikova (Orosz Torna Szövetség) 56,632 pont
2. Leanne Wong (Egyesült Államok) 56,340
3. Kayla DiCello (Egyesült Államok) 54,566
…21. Bácskay Csenge 48,665

A további program (magyar idő szerint):
szombat:
szerenkénti döntők, férfiak: talaj, lólengés, gyűrű, nők: ugrás (Bácskay Csenge), felemáskorlát (Kovács Zsófia) 9.10
vasárnap:
szerenkénti döntők, férfiak: ugrás, korlát, nyújtó, nők: gerenda, talaj 9.25

Ajánlott videó

Olvasói sztorik