Sport

Új edzőt kapott az olimpiai bronzérmes magyar úszó

Odd ANDERSEN / AFP
Odd ANDERSEN / AFP
A 66 évesen nyugdíjba vonuló Tari Imrétől a nála 36 évvel fiatalabb Turós Máté vette át Kenderesi Tamás felkészülésének az irányítását.

Tari elmondta, hogy a továbbiakban nem szeretne ilyen magas szinten az úszással foglalkozni, több időt kíván szentelni a családjának – ugyanakkor jelezte, hogy amennyiben a sportiskola úszó-szakosztálya igényt tart rá, úgy szakmai tapasztalatával bármikor szívesen segíti a munkát.

Kapcsolódó
Selmeci Attila: Milák Kristófból hiányzik az alázat
A szakításuk hátteréről beszél a tokiói olimpiai bajnok úszó 63 éves pedagógus edzője.

Sági Zoltán, a sportiskola vezetője egyeztetett az úszószakosztály vezetőivel, akik a teljes stábbal megbeszélve a kérdést, Turós Mátét jelölték Kenderesi Tamás új edzőjének.

A 30 éves szakember korábban már dolgozott együtt Kenderesi Tamással és Tari Imrével, így mindketten jól ismerik a Rióban bronzérmes, Tokióban 4. helyezett világklasszist, azaz nem kellett sokat gondolkodniuk, hogy elfogadják-e, támogatják-e a kinevezését.

Kapcsolódó

„Nem akartam elhagyni Pécset, mert itt él a családom, itt vannak a barátaim és a barátnőm is, olyan ez a város nekem, ahová mindig jó visszatérni” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Kenderesi Tamás

„Nagyon sokat köszönhetek Imre bácsinak, örökre hálás leszek neki. Békés természetű és zárkózott emberként birkatürelemmel és példás kitartással nevelt belőlem válogatott úszót, de nem csak szép, hanem nehéz időszakokat is együtt éltünk meg. Neki köszönhetem, hogy a 2015-ös világbajnokság előtt a világranglista második helyén álltam a 200 pillangón, ugyanő volt az, aki kitartásra bíztatott, amikor megbetegedtem és lemaradtam a kazanyi vb-ről.

Nélküle aligha lettem voltam ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüst- és bronzérmes úszó, aki azzal is büszkélkedhet, hogy Rióban kétszer is a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps előtt ért a célba. Ami a magyarok közül másnak nem sikerült.

Hozzátette, a Turós Mátéval való közös munka során arra számít, hogy változni fog az edzések hangulata, egy kicsit a felépítése is.

Kapcsolódó
Hosszú Katinka megvált az egyik edzőjétől
Az úszók kapitánya, Wladár Sándor beszélt a sportág magyarországi edzőváltásairól.

Turós úgy nyilatkozott, butaság volna megváltoztatni azt a bevált edzésmódszert, amit Tari Imre dolgozott ki, az újítás lehetőségéről viszont semmiképpen sem mondana le.

A tanítómesterem hírnevét öregbítve szeretnék dolgozni, így ápolni a pécsi úszósport hagyományait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik