FRANCOIS XAVIER MARIT / AFP
Sport sport

Évekkel a visszavonulása után vádolták meg doppingolással, de megtarthatja az érmét

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) visszavonta doppingvádját Brenton Rickard ausztrál úszóval szemben, így az őt is felvonultató ausztrál 4×100 m-es férfiváltó megtarthatja a 2012-es londoni olimpián szerzett bronzérmét, írja az MTI.

A már 2013-ban visszavonult, 37 esztendős Rickard rehabilitálásáról hozott döntést a Swimming World magazin ismertette. A NOB 2020 novemberében vádolta meg az ausztrált, hogy tiltott szert, nevezetesen furoszemidet használt, miután újraelemezték a 2012-es ötkarikás játékokon levett doppingmintákat.

Az ügy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé került, és a tárgyaláson a Swimming World szerint a NOB ejtette a sportoló elleni vádat. Hogy miért, azt egyelőre nem tudni.

Az ausztrál váltó Rickard, James Magnussen, Christian Sprenger, Hayden Stockel, Matt Targett, Tommaso D’Orsonia összeállításban szerepelt, és végzett harmadikként Londonban.

Rickard a 2008-as pekingi olimpián a stafétával, egyéniben pedig 200 méteres mellúszásban ezüstérmes volt, a világbajnokságokon pedig két-két aranyat, ezüstöt és bronzot nyert.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

55 millió ember él demenciával napjainkban, s a betegség – amelynek az Alzheimer-kór az leggyakoribb fajtája – a világ hetedik vezető haláloka. Ráadásul a betegek 75 százaléka nincs diagnosztizálva. A probléma egyre csak súlyosbodni fog. A kormánynak van egy stratégiája, az közhelyes megállapításokon kívül konkrét intézkedési tervet nem tartalmaz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.