Sport

Egy 18 éves tinédzser a brit tenisz új sztárja

AELTC / David Gray / POOL / AFP
AELTC / David Gray / POOL / AFP

A szabadkártyával szereplő brit Emma Raducanu nyolcaddöntőbe jutott a wimbledoni tenisztorna női versenyében.

Kapcsolódó
Kikapott, majd Wimbledon legrosszabb játékosának nevezte ellenfelét
Az eastbourne-i tornagyőztes Ostapenko nagyon kiborult a vereségét követően.

A WTA-rangsorban 338., mindössze 18 éves hazai játékos a harmadik fordulóban a román Sorena Cirsteát győzte le két játszmában. A román édesapától és kínai édesanyától származó, kanadai születésű teniszező családja akkor költözött Nagy-Britanniába, amikor Raducanu kétéves volt.

A tinédzser először játszhatott kiemelt pályán Wimbledonban, de nem jött zavarba, és amikor az első játszma negyedik gémjében Cristea elvette az adogatását, egyből visszabrékelt. Raducanu ettől annyira lendületbe jött, hogy zsinórban nyolc játékot nyert, amivel behúzta az első szettet, és komoly előnyre tett szert a másodikban.

Cristea azonban nem adta fel, és 3:3-nál utolérte ellenfelét, aki azonban a tizenkettedik gémben egy brékkel megnyerte a meccset.

Ezzel ő lett a nők mezőnyében legfiatalabb brit, aki az Open Erában eljutott a negyedik fordulóig.

A fiatal hazai tehetség a negyeddöntőbe jutásért az ausztrál Alja Tomljanoviccsal (75.) találkozik – riválisa eddig egyszer, a 2014-es Roland Garroson jutott nyolcaddöntőig Grand Slam-tornán.

Ugyancsak bejutott a legjobb 16 közé a 17 éves amerikai Cori Gauff, illetve a 2018-as wimbledoni bajnok német Angelique Kerber is.

Eredmények, 3. forduló (a 16 közé jutásért):

férfiak:
Medvegyev (orosz, 2.) – Cilic (horvát, 32.) 6:7 (3-7), 3:6, 6:3, 6:3, 6:2
Zverev (német, 4.) – Fritz (amerikai, 31.) 6:7 (3-7), 6:4, 6:3, 7:6 (7-4)
Federer (svájci, 6.) – Norrie (brit, 29.) 6:4, 6:4, 5:7, 6:4
Berrettini (olasz, 7.) – Bedene (szlovén) 6:4, 6:4, 6:4
Hurkacz (lengyel, 14.) – Bublik (kazah) 6:3, 6:4, 6:2
Sonego (olasz, 23.) – Duckworth (ausztrál) 6:3, 6:4, 6:4
Ivaska (fehérorosz) – Thompson (ausztrál) 6:4, 6:4, 6:4

 

nők:
Barty (ausztrál, 1.) – Siniakova (cseh) 6:3, 7:5
Krejcikova (cseh, 14.) – Sevastova (lett) 7:6 (7-1), 3:6, 7:5
Muchova (cseh, 19.) – Pavljucsenkova (orosz, 16.) 7:5, 6:3
Gauff (amerikai, 20.) – Juvan (szlovén) 6:3, 6:3
Kerber (német, 25.) – Szasznovics (fehérorosz) 2:6, 6:0, 6:1
Tomljanovic (ausztrál) – Ostapenko (lett) 4:6, 6:4, 6:2
Raducanu (brit) – Cirstea (román) 6:3, 7:5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik