Sport

Augusztusban ismét ringbe lép a boksztörténelem egyik legjobbja

Ethan Miller/Getty Images/AFP
Ethan Miller/Getty Images/AFP

Manny Pacquiao hosszabb szünet után augusztus 21-én, Las Vegasban az amerikaiak váltósúlyú profi ökölvívó világbajnoka, Errol Spence elleni meccsen tér vissza a ringbe, írta az MTI.

Kapcsolódó
Végre megvolt a legjobban várt meccs időpontja, erre a legyőzött ellenfél bekavart
Fury már Joshuával bokszolna, de a bíróság kimondta, hogy köteles kiállni Wilder ellen.

Az időpontot és a helyszínt a Fülöp-szigeteki bokszoló tette közzé a honlapján. A 42 éves Pacquiao, akit éveken át az egyetemes profi ökölvívás egyik legjobbjaként jegyeztek, és nyolc különböző súlycsoportban is világbajnok tudott lenni, 2016-ban bejelentette visszavonulását, de miután hazájában politikai pályára lépve beválasztották a szenátusba, visszatért a sportághoz.

Az újrakezdést követően megszerezte a Bokszvilágszervezet (WBO) világbajnoki címét, az azóta vívott négy meccséből hármat megnyert, egyet elveszített, de övé lett a Bokszvilágszövetség (WBA) bajnoki öve is, és titulusát két ízben is megvédte.

Eddigi utolsó ringszereplése viszont igen régen, 2019 júliusában volt. Profi mérlegén 62 győzelem (39 kiütés), hét vereség és két döntetlen szerepel.

Augusztusi ellenfele, a 31 éves Spence veretlen, 27 győzelme van (21 KO), és jelenleg a Bokszvilágtanács (WBC) és a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) szervezetek váltósúlyú világbajnoka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik