Sport

„Nem voltak öngyilkos gondolataim, de élve szenvedtem”

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP

Juan Manuel Correa versenyző úgy véli, hogy inkább őrültnek, mint bátornak tekinthető, hogy a 20 hónappal egy tragikus baleset után – amelyben egyik versenyzőtársa az életét veszítette – visszatért a versenypályára.

Kapcsolódó
Visszatér a tragikus Forma-2-es balesetet túlélő pilóta
Anthoine Hubert belehalt a szrönyű balesetbe, a belerohanó autó sofőrje viszont felépült.

A 2019. augusztus 31-i Formula–2-es Belga Nagydíj második körében a francia Anthoine Hubert nekicsapódott a gumifalnak, majd szerencsétlenségére a pályára visszasodródó autójába teljes sebességgel belerohant az amerikai pilóta, Juan Manuel Correa.

Az ütközés következtében Hubert kocsija kettétört. A versenyzőt kórházba szállították, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy nem tudták megmenteni az életét.

Correa mindkét lába eltört, megsérült a gerince, és bár 17 órás, sikeres műtéten esett át, súlyos légzészavart diagnosztizáltak nála, ezért egy ideig mesterséges kómában tartották.

Az ecuadori születésű, 21 éves sportember azt mondta, a baleset végérvényesen megváltoztatta az életét, hiszen meg kellett békélnie azzal a gondolattal, hogy egy halálos baleset részese volt.

Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer majd azt érzem, vér tapad a kezemhez. De addig nem jutottam el, hogy bűnösnek érezzem magam. Csak döbbenten érzem, hogy megöltem a barátomat. Senki sem hibás, de megtörtént. Hátborzongató érzés volt.

Azt mondta, a véres overálját megtartotta, nem mosta ki azóta sem. A rehabilitáció fájdalmas hónapjai alatt fejben nagyon sötét és mély veremben volt, de az álma, hogy egyszer Forma-1-ben versenyezzen, szinten tartotta.

„Nem voltak öngyilkos gondolataim, de élve szenvedtem” – mondta.

A sportoló szombaton, a Formula–3-as Spanyol Nagydíjon tért vissza, és a második futamon a pontszerző 10. helyen zárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik