Sport

A 218 km/órás becsapódást nem élhette túl a Forma-2-es pilóta

Elkészült a hivatalos jelentés azzal a balesettel kapcsolatban, amelyben életét vesztette Anthoine Hubert a Belga Nagydíj Forma-2-es futamán.

Belehalt sérüléseibe a Forma-2-es bukás egyik pilótája
Három pilótát szállítottak kórházba a szörnyű baleset után, egyikükön már nem tudtak segíteni.

A balesetben összesen négy pilóta volt érintett, és a jelentés szerint egyikük sem felelős a tragédiáért. A balesetet okozó láncreakció első eleme az volt, amikor Giuliano Alesi megpördült a hármas kanyarnál, majd a pálya bal oldalán lévő korlátnak csapódott, ahonnan visszapattant a pályára. Alesi megcsúszását az okozhatta, hogy a jobb hátsó gumiban nem volt megfelelő a nyomás.

Hogy elkerülje az ütközést Alesival, Hubert és Ralph Borschung megpróbált jobbra húzódni, Borschung óriásit fékezett, Hubert pedig 262 km/órás sebességgel nekiütközött a svájci autójának, majd a négyes kanyarnál nagyjából 40 fokos szögben, 216 km/órás sebességgel csapódott a korlátnak, ami 33,7 G erőhatásnak felel meg.

A baleset negyedik érintettje, Juan Manuel Correa telibe kapta az Alesi autójáról leváló alkatrészeket, ami miatt leszakadt az első szárnya és felfüggesztése, ezáltal pedig irányíthatatlanná vált az autója.

1,6 másodperccel később Correa 218 km/órás sebességgel beleszállt Hubert-nek a pályára visszacsúszó autójába, amit a becsapódás pillanatában 81,8 G erőhatás ért, így a francia pilótának sajnos esélye sem volt, hogy túlélje az ütközést.

Hubert autója másodszor is a korlátba fúródott, Correa pedig felborulva állt meg, és ki is gyulladt az autója, de szerencsére a piros zászlós jelzés után alig egy perccel sikerült kiemelni az autóból.

Correát a baleset után sokáig mesterséges kómában tartották, majd 17 órás műtétet hajtottak végre rajta, hogy ne kelljen amputálni a lábát. Október végén aztán, ha nagy fájdalmak között, de talpra állt az amerikai versenyző, novemberben pedig elhagyhatta a kórházat.

A Nemzetközi Automobil Szövetség a riportban azt írta, a baleset tanulságait felhasználják, hogy még biztonságosabbá tegyék az autósportot.

Kiemelt kép: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.