Sport

Az utolsó előtti másodpercben ütötte ki ellenfelét a ketrecharcos

Chris Unger/Zuffa LLC via Getty Images
Chris Unger/Zuffa LLC via Getty Images

A harmadik menet utolsó előtti másodpercében ütötte ki ellenfelét az amerikai ketrecharcos, Grant Dawson a UFC Las Vegas-i gáláján.

A könnyűsúlyú meccsen a brazil Leonardo Santos volt Dawson ellenfele, és az első két menet után két pontozónál is az amerikai állt jobban. A harmadikban Santos a földre került, de sokáig úgy tűnt, Dawson nem talál fogást rajta, aztán a menet, és egyben a meccs utolsó pár másodpercében bevitt ellenfelének néhány hatalmas ütést, így a bíró egy másodperccel a vége előtt kihirdette a KO-t.

A komplett meccs a végén a brutális ütésekkel:

A 27 éves Dawson nyolcadik meccsét nyerte meg zsinórban, és a UFC-nél eddig ötből öt a mérlege.

A magyar idő szerint vasárnap hajnali gála másik emlékezetes kiütését Max Griffin produkálta, aki nem várt a harmadik menetig, már az elsőben lezárta a kínai Szong Kenan elleni váltósúlyú meccsét. Griffin lerohanta ellenfelét, és egy jobb-bal kombinációval padlóztatta a kínait.

Griffinnek ez volt a tizenhetedik győzelme huszonötödik meccsén, míg Szong a hatodik vereségét gyűjtötte be a tizenhat sikere mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik