Sport

Veresége után úgy néz ki a ketrecharcos, hogy a barátai sem ismernék fel

Jeff Bottari/Zuffa LLC via Getty Images
Jeff Bottari/Zuffa LLC via Getty Images

Emlékezetesre sikerült Marcelo Rojo bemutatkozása a UFC-ben, még ha vereséggel is kezdett a sorozatban: az argentin ketrecharcos a múlt hétvégén Las Vegasban csapott össze Charles Jourdainnal, a látványos adok-kapok végét azonban nem bírta, a harmadik menet végén lépett közbe a mérkőzésvezető, amikorra már elég nagy verésben részesítették. Hogy mekkorában, az a meccs másnapján látszott csak igazán, Rojo ugyanis feltöltött egy képet magáról a Twitterre, és hát elég komolyan megsínylette a bunyót.

Az Instagramon hosszabban is írt a debütálásáról, azt írta, le volt nyűgözve, milyen bánásmódot kapott a gálát szervező UFC-től, megkapott mindent.

Úgy kezeltek, mint egy szupersztárt és végig Mr. Rojónak szólítottak

– osztotta meg egy nevetős szmájli kíséretében a 32 éves MMA-s, majd megjegyezte, hogy a lelkét kitette az oktagonban, és ugyan átrendezték az arcát, azért még így is lenyúlná bárkinek a barátnőjét.

Kapcsolódó
A brutális KO már azelőtt véget vetett a meccsnek, hogy igazán beindult volna
Dan Ige mindössze 22 másodperc alatt rendezte le az ellenfelét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik