Sport

Hosszú Katinka párja bekerült az állami támogatást kapó edzők közé

STEPHANE KEMPINAIRE / KMSP
STEPHANE KEMPINAIRE / KMSP

Hosszú Katinka párja, Gelencsér Máté is szerepel azon a listán, amelyen a Kiemelt Edzői Program alapján havi állandó pénzügyi juttatásban részesülő edzők kaptak helyet.

A Telex azt írja, az idei listán 24 sportág 193 edzője szerepel, köztük 30 úszóedző, és ezek egyike Gelencsér, aki korábban egyébként maga is úszott, de nem voltak nemzetközi szinten jegyzett eredményei.

A Kiemelt Edzői Programot 2013-ban hozták létre, azzal a céllal, hogy a sportolók felkészítésében szerepet vállaló edzők megfelelő juttatásban részesüljenek, a támogatás felső határa havi nettó egymillió forint.

A Telex úgy tudja, Gelencsér OKJ-s sportedzői képesítéssel rendelkezik, és havi 800 ezer fontos támogatásra terjesztették fel, aminek végül a felét kapta meg.

A támogatás egyébként Hosszú 2019-es világbajnoki aranyérmei (200 és 400 vegyes) miatt jár, de akkor még Petrov Árpád volt az úszónő edzője, majd egy ideig Nagy Józseffel készült, a szövetség honlapján is őt említik edzőjeként.

Hosszú jelenleg Tenerifén készül az idei év nagy feladataira, ahova párja is elkísérte.

Közzétette: Katinka Hosszu – 2021. február 28., vasárnap

Ajánlott videó

Olvasói sztorik