Sport

Oszakát nem lehet legyőzni, ha GS-döntőt játszik

David Gray / AFP
David Gray / AFP

A japán Oszaka Naomi nyerte az év első Grand Slam-tornáját, az Australian Opent, miután két szettben győzött az amerikai Jennifer Brady ellen.

A harmadik helyen kiemelt Oszakának ez pályafutása negyedik GS-trófeája, korábban a US Opent kétszer (2018, 2020), az Australian Opent egyszer (2019) nyerte meg, és elmondhatja magáról, hogy eddig mindig győzött, ha a négy nagy torna valamelyikén bejutott a fináléba.

A huszonkettedik kiemelt Brady először szerepelhetett Grand Slam-döntőben, de nem tudott mit kezdeni a remekül játszó Oszakával.

A kettejük párharcában 2-1-re vezető Oszaka a melbourne-i döntőben – amelyre a koronavírus-járvány miatt csak 7500 nézőt engedtek be – 3:1-re elhúzott, de a 25 éves amerikai felzárkózott. A következő bréklabda már egyben szettlabda is volt a világranglistán harmadik Oszaka számára, aki 45 perc elteltével játszmaelőnybe került.

A folytatásban az ázsiai játékos 4:0-ra meglépett, a WTA-rangsorban 24. Brady pedig egyre többet rontott, és 3:5-ről már nem tudott visszakapaszkodni. A találkozó 1 óra 17 percig tartott.

Oszaka, aki 20 mérkőzés óta veretlen, igazi elittársasághoz csatlakozott, rajta kívül az alábbi klasszisok rendelkeznek még a mostani mezőnyből legalább négy GS-trófeával:

A 23 éves Oszaka a mostani győzelmével a második helyre jön fel a világranglistán, míg Brady az első 15-ben lesz hétfőtől. A trófea mellett a japán játékos 2,75 millió ausztrál dollárt (619 millió forint) is hazavihet.

Még egy ütős statisztika, ha a negyeddöntőig eljut egy Grand Slam-tornán, onnan már nem lehet megállítani:

Eredmény, női döntő:

Oszaka Naomi (japán, 3.) – Jennifer Brady (amerikai, 22.) 6:4, 6:3

 

Az elmúlt tíz döntő:
2011: Kim Clijsters (belga) – Li Na (kínai) 3:6, 6:3, 6:3
2012: Viktorija Azarenka (fehérorosz) – Marija Sarapova (orosz) 6:3, 6:0
2013: Azarenka – Li 4:6, 6:4, 6:3
2014: Li – Dominika Cibulkova (szlovák) 7:6 (7-3), 6:0
2015: Serena Williams (amerikai) – Sarapova 6:3, 7:6 (7-5)
2016: Angelique Kerber (német) – S. Williams 6:4, 3:6, 6:3
2017: S. Williams – Venus Williams 6:4, 6:4
2018: Caroline Wozniacki (dán) – Simona Halep (román) 7:6 (7-2), 3:6, 6:4
2019: Oszaka Naomi (japán) – Petra Kvitova (cseh) 7:6 (7-2), 5:7, 6:4
2020: Sofia Kenin (amerikai) – Garbine Muguruza (spanyol) 4:6, 6:2, 6:2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik