Sport

Serena Williams zokogva hagyta el a sajtótájékoztatót

ROB PREZIOSO / TENNIS AUSTRALIA / AFP
ROB PREZIOSO / TENNIS AUSTRALIA / AFP

A nőknél a harmadik helyen kiemelt japán Oszaka Naomi és a 22. helyen rangsorolt amerikai Jennifer Brady jutott be a döntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Kapcsolódó
Azt hitte, elájul a hőségtől, végül az AusOpen legnagyobb meglepetését érte el
Karolina Muchova 1:6, 0:2-ről felállva, jeges borogatás után búcsúztatta a világelsőt.

A csütörtöki elődöntőben Oszaka a 10. helyen kiemelt, 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai Serena Williams ellen nyert magabiztosan, 1 óra 15 perc alatt.

A japán rögtön elveszítette ugyan az első szervagémjét, de 0:2 után már ő irányította a játékot, és két brék, valamint 5:3 után saját adogatójátékával szettelőnyre tett szert. A második játszmát már a japán teniszező kezdte brékkel, előnyét 4:3-ig tudta megőrizni. Amerikai riválisa azonban hiába egyenlített egy brékkel, a következő gémet, saját szervajátékát megint elbukta, így Oszaka azt a szettet is saját adogatójátékával tudta lezárni, írta tudósításában az MTI.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztató Serena részéről rövidre sikeredett, mert amikor a mérkőzés hibái kerültek szóba, sírva távozott. Előtte viszont arra a kérdésre, hogy gondolt-e a végleges búcsúra, azt mondta:

Nem tudom. Ha valaha is búcsúznék, akkor sem mondanám el senkinek.

Az Instagramon már sokkal bőbeszédűbb volt.

„Nem nyújtottam ideális teljesítményt, de ez előfordul. Nagyon megtisztelő számomra, hogy mindnyájatok előtt játszhatok, bárcsak jobban teniszeztem volna. Örökké az adósotok leszek, hálás vagyok mindegyikőtöknek” – üzente rajongóinak.

Williams 2017-ben éppen Melbourne-ben szerezte meg 23. Grand Slam-győzelmét egyéniben, és egy sikerre van attól, hogy beállítsa Margaret Court rekordját. Azóta négyszer jutott döntőbe, de 2018-ban és 2019-ben is elbukta a két wimbledoni és a két US Open finálét.

Oszaka a negyedik Grand Slam-döntőjére készülhet, a korábbi hármat megnyerte, egyszer – 2019-ben – Melbourne-ben is győzött már.

Ellenfele az amerikai Brady lesz, aki háromszettes csatára kényszerült a 25. helyen kiemelt cseh Karolina Muchova ellen. A döntő játszmában Brady 1:1 után került brékelőnybe, amely elég is volt számára a végső győzelemhez, bár a találkozót lezáró gém óriási küzdelmet hozott.

Utóbbiban Muchova háromszor jutott bréklabdához, amerikai ellenfele pedig az ötödik meccslabdájával tudta lezárni az összecsapást, amely 1 óra 55 percig tartott.

A döntőbe jutott két játékos eddig háromszor mérkőzött meg egymással, Brady 2014-ben aratta egyetlen győzelmét, Oszaka 2018-ban Charlestonban és tavaly a US Open elődöntőjében bizonyult jobbnak.

A férfiaknál elsőként a világelső és címvédő szerb Novak Djokovic jutott be a döntőbe, miután csütörtökön három szettben jobbnak bizonyult a selejtezőből indult orosz Aszlan Karacevnél.

Az Australian Open nyolcszoros bajnoka végig irányított, a pályafutása első Grand Slam-tornáján szereplő rivális nem tudta vele tartani a lépést. A találkozó nagyon egyoldalúan indult, a szerb 6:3, 5:1-re vezetett, s bár innen még Karacev szépített, a háromszettes vereséget nem tudta elkerülni. A mérkőzés 1 óra 55 percig tartott.

US Open, elődöntő

Nők
Oszaka (japán, 3.) – S. Williams (amerikai, 10.) 6:3, 6:4
Brady (amerikai, 22.) – Muchova (cseh, 25.) 6:4, 3:6, 6:4

 

Férfiak:
Djokovic (szerb, 1.) – Karacev (orosz) 6:3, 6:4, 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik